Mel Gibson már 21 évesen sem volt normális – a Mad Max-sztori

Forrás: Warner Bros.

-

A Mad Max-sorozat hasonló pályát követ, mint annyi más franchise: egyre drágább, egyre nagyszabásúbb, egyre szélesebb közönséget megcélzó, ezért egyre kommerszebb filmek készülnek, viszont, úgy tűnik, még mindig van a szériában annyi eredeti ötlet és kattantság, amivel 2015-ben is lázba tud minket hozni egy új rész. A Mad Max: A harag útja című negyedik film világpremierje május 14-én lesz Cannes-ban, ahonnan rögtön beszámolunk majd róla, hogy maradt-e még szív és ész a sorozatban. De addig is áttekintjük, hogyan jutottunk idáig.


Mad Max (1979)

Max Rockatansky (Mel Gibson) országúti rendőr a lepusztult jövőben, ahol szadista bandák tartják sakkban a lakosságot. Miután társát, Goose-t felgyújtja a Toecutter nevű mániákus bandavezér egyik csatlósa, Max besokall, ki akar lépni a rendőrségtől, de főnöke rábeszélésére inkább csak nyaralni megy feleségével és kisgyerekével. A motorosbanda megtalálja őket, és brutálisan elgázolják Max szeretteit. Ő bosszút áll a bandán, és felcsap magányos országúti harcosnak.


Az ausztrál George Miller (ikertestvérével Johnnal együtt) orvosi egyetemet végzett, és eleinte a szakmájában dolgozott, de közben izgatta a filmkészítés is, és amikor összebarátkozott egy Byron Kennedy nevű fiatal filmessel, együtt megalapították a Kennedy Miller produkciós céget, amely a Mad Maxtől kezdve a mai napig Miller majdnem minden filmjét gyártja. A legenda szerint Miller és Kennedy mentőzéssel (állítólag Kennedy vezetett, Miller pedig a betegeket látta el) kaparta össze a Mad Max költségvetésének egy részét, ami nem biztos, hogy igaz, mindenesetre a film csupán kb. 400 ezer ausztrál dollárból készült, gerillakörülmények közt.



Persze a 70-es évek végén Ausztráliában még nem is volt szigorúan leszabályozva, hogy a semmi közepén mire kell hatósági engedélyt kérni, és a rendőrség állítólag nagyon jófej módon segítette a filmesek munkáját, például lezárták nekik azokat az útszakaszokat, ahol éppen forgatni támadt kedvük. Annyira kevés volt a pénzük, hogy azokat a megviselt kameraoptikákat használták, amik Sam Peckinpah A szökés című filmjének forgatásáról megmaradtak, szóval az anamorfikus képarány (2,35:1) nem valami ihletett művészi döntés volt Miller részéről, hanem egyszerűen ez jutott. Az autós ütközések után maradt roncsokat éjszakánként Miller és Kennedy maga takarította el az utakról, az egy évig tartó vágás pedig egy barátjuk lakásában zajlott.

A filmet, aminek olyan hangulata van, mintha a Mechanikus narancsot keresztezték volna egy westernnel, részben Miller gyerekkorának sajátos közege ihlette:


A vidéki Queensland. Teljesen lapos utak. Agyagos talaj. Forróságtól remegő levegő. Kiégett földek. És a durva autómánia. Szombat este a város főutcája tele volt autózó srácokkal. Mire véget értek a tinédzseréveink, már több ismerősünk meghalt vagy súlyosan megsebesült autóbalesetben. És ezeken a hosszú, lapos utakon nem volt sebességkorlátozás, az emberek csak tolták neki.

Aztán ehhez jöttek még a sürgősségi orvosként szerzett megrázó tapasztalatai, az autó- és motorbalesetben megsérült emberek látványa, ami maradandó nyomot hagyott benne.



Az első filmnél állítása szerint még nem igazán érdekelte a sztori, „lényegében egy némafilmet akartam csinálni, csak hanggal”. A hangsúlyt a mozgás ábrázolására helyezte, amihez a Buster Keaton- és Harold Loyd-filmek jelentették az inspirációt.

Kennedyvel egy ideig azt a tervet dédelgették, hogy egy kicsit ismertebb amerikai színészre osztják a főszerepet, hogy jobban eladható legyen a film, aztán rájöttek, hogy ehhez nincs elég pénzük, és elkezdtek szereplőválogatást tartani Ausztráliában. Mel Gibson szinte véletlenül esett be az egyikre: lényegében csak barátját és drámaiskolabeli csoporttársát, Steve Bisley-t kísérte el, aki aztán megkapta Goose szerepét a filmben. Gibson már 21 évesen is balhés figura lehetett, mert az előző esti részeg verekedés után megviselt állapotban, kék-zöld foltokkal jelent meg, de pont ezzel győzte meg a szereplőválogatót, aki pár héttel későbbre visszahívta, és akkor meg is kapta a szerepet.


Mel Gibson és Steve Bisley a Mad Maxben


A film sikerét Miller egyáltalán nem sejtette előre, sőt a vágás egy éve alatt azon agonizált, hogy mi mindent rontott el a forgatáson. De az derült ki, hogy nemcsak Ausztráliában, hanem a világ legkülönbözőbb pontjain azonosultak az emberek a magányos hős figurájával, és a Mad Max világszerte 100 millió dollárt termelt – még úgy is, hogy az USA-ban első körben nem is került országos forgalmazásba. A '99-es Blair Witch Projectig tartotta a költségvetéséhez képest legnagyobb hasznot hajtó film rekordját.

A kritikai fogadtatása is kedvező volt, bár nem egyhangúan: egy jelentős ausztrál véleményformáló, Phillip Adams szerint a film


annyira felemelő, mint a Mein Kampf,

és azt jósolta, hogy erőszaktevőknek, szadistáknak, gyerekgyilkosoknak és Charles Manson követőinek lesz a kedvence.


Mad Max 2 - Az országúti harcos (1981)

Max a kutyájával kószál a víz- és üzemanyagszegény jövőben, és egy kis, olajkitermeléssel foglalkozó közösségre lel, akiket éppen a Humungus nevű bandavezér próbál kipaterolni lakóhelyükről. Max nehezen, de rááll, hogy segítsen új ismerőseinek, ami egy őrületes kamionos, motoros, autós üldözéshez vezet, amelynek a végén a rosszfiúk meghalnak, a közösség megmenekül, Max pedig ismét magára marad.


Hiába lett sikeres az első film, Miller továbbra sem volt vele igazán elégedett, úgyhogy a tanulságokat leszűrve a Mad Max 2-t már sokkal alaposabban megtervezte, és a lehető legjobb stábot állította össze a forgatáshoz. Persze a Mad Max költségvetésének tízszeresével (4,5 millió ausztrál dollár) ezt már megtehette, de úgy véli, nem a nagyobb büdzsé volt a fő különbség, hanem az, hogy a második filmnél már tapasztaltabb volt.


Akkor már tudtam, hogy a filmezés kemény dolog, és úgy álltam hozzá, hogy nehéz lesz, de próbáljuk kihozni belőle a lehető legtöbbet. Emiatt végül egész jó élmény volt a forgatás, és a végeredmény sokkal közelebb állt a fejemben levő filmhez, mint a Mad Max esetében.

A forgatás azért így sem volt egy sétagalopp, például baromi hideg volt, ami különösen azokat a színészeket viselte meg, akiknek meztelen fenekű bőrszerkóban kellett rohangálniuk. Viszont Miller elégedettsége teljesen érthető: ez egy olyan folytatás, aminek egyáltalán nem ártott meg, hogy minden látványosabb benne, mint az első részben. A szadomazo-jelmezek, a kakastaréjok és fejdísznek viselt rágcsálók, a rengetegféle autó és a Bruce Spence által alakított kattant pilóta repülőalkalmatossága mind-mind olyan külsőség, ami a filozofikusabb első részből ugyan teljesen hiányzott, de nem bénábbá, hanem élvezetesen őrültebbé tette a folytatást.


Mad Max 2

Kjell Nilsson mint Humungus a Mad Max 2-ben


Főgonosza, az elképesztő szadoszerkóban és egész arcát takaró maszkban nyomuló Humungus is túltesz az első rész szintén eléggé nyugtalanító, de koránt sem ennyire bizarr megjelenésű Toecutterén. Humungus egyébként azért néz ki ennyire fenyegetően, mert Kjell Nilsson svéd súlyemelő olimpikon alakítja.



És azt sem mondanánk meg, hogy amit látunk, erősen cenzúrázott verzió, annyi benne az elképesztően brutális halál (a fejet kettészelő bumeráng talán a legemlékezetesebb). Pedig a filmből már ausztrál bemutatása előtt is kikerült néhány különösen durva rész (ezek sajnos örökre elvesztek), aztán az amerikai korhatárbizottság kérésére kivágtak belőle még néhány további snittet is.

Mivel az első részt az USA-ban kevesen látták és Mel Gibson neve még senkinek nem mondott semmit, a filmet Amerikában Road Warrior címen mutatták be (nálunk is Az országúti harcos alcímet kapta), az előzetesében (lásd a fenti videót) Gibson helyett az akcióra helyzeték a hangsúlyt, és igyekeztek eltitkolni, hogy egy folytatásról van szó. A Mad Max 2 az USA-ban majdnem 24 millió dollárt hozott, világszerte összesen azonban nem teljesített olyan jól, mint az első rész.


Mad Max 3 - Az igazság csarnokán innen és túl (1985)

Maxet kirabolják, és a sivatagban bolyongva rábukkan Bartertownra, ahol egyezséget köt a város úrnőjével (Tina Turner), hogy kiáll harcolni a város túlélését biztosító disznófarmot irányító Master Blasterrel. Max nem hajlandó megölni Blastert, ezért száműzik a sivatagba, ahol találkozik egy gyerekekből álló törzzsel, akik azt hiszik, ő a megmentőjük, akit vártak. Végül persze a gyerekek tényleg megmenekülnek, és Sydney romjain kezdenek új életet, Max pedig folytatja magányos útját.


A harmadik részt már jogosan illethetjük több olyan kritikával, amivel a folytatásokat szokták – cselekménye kissé széttartó és terjengős, kezd saját maga stílusparódiájává válni, a korábbi nyers erőszakot olyan elemek váltják, mint a disznótrágya vicceskedő központi motívuma, és igencsak árulkodó módon, szemben az első két résszel, amerikai korhatár-besorolása nem R, hanem PG-13 volt.


Mad Max 3

Tina Turner a Mad Max 3-ban


Ugyanakkor van valami szerethető abban, hogy Miller (Kennedy a forgatás előtt meghalt helikopter-balesetben) még a Warner Bros. stúdió égisze alatt is képes volt a szőke sörényes Tina Turnert egy acélpáncél és egy hálóing keresztezésébe bújtatni, megint felvonultatni egy csomó lökött járművet (a végén látni egy tehénmintás kocsit is!), és egy olyan, emlékezetes akciójelenetet rendezni, amiben Gibson és partnere gumiköteleken lógva csap össze. Ja, meg azért egy kisgyerek meghal a futóhomokban.

Akárhogy is, Miller egyáltalán nem érezte úgy, hogy eladta a lelkét, sőt:


Bizonyos értelemben a három közül ezt szeretem a legjobban, annak ellenére, hogy a legtöbben nem értenének ezzel egyet. Utólag látom, hogy szinte túl sok sztorit akartunk lefedni.

Mad Max: A harag útja (2015)

A harmadik film után Miller azt hitte, végzett a Mad Max-univerzummal, de aztán újabb sztorik jutottak eszébe, és már az ezredfordulón tervezte a negyedik részt, amit akkor még Mel Gibsonnal csinált volna meg. Aztán 9/11 betett a filmtervnek, eltelt pár év, a sztár egyre öregebbé és kínosabbá vált – ahogy Miller mondta: „összetörte a szívemet” –, és a rendező elkezdte keresni az új Max Rockatanskyt, akit meg is talált a „nagy vadmacskára” emlékeztető Tom Hardy személyében. Az pedig már fel sem merült, hogy Gibson cameózzon a filmben, Miller szerint ez disszonáns volna, és kirántaná a nézőket a film világából.


Tom Hardy a Mad Max: A harag útjában


Nagyon úgy tűnik, hogy Miller visszatért az eredeti, látványt és mozgást középpontba helyező Mad Max-koncepcióhoz: először egy részletes storyboardot csinált a filmhez, a számára mellékes dialógusokat csak ezután írta meg. Azt mondja, A harag útjában alig van szöveg, és lényegében egy nagy üldözés az egész. És bár persze használtak benne CGI-t, a kunsztokat mindig igazi emberek hajtják végre benne, sokszor maguk a színészek. És hogy mikor játszódik? „Jövő hét szerdától számolva 45-50 év múlva”.


Mad Max: A harag útja

Immortan Joe


A rendező egy kis ajándékkal is kedveskedik a régi rajongóknak: a Mad Max Toecutterjét alakító Hugh Keays-Byrne visszatér mint Immortan Joe, a nőket rabul ejtő főgonosz. Ugyanakkor Miller hangsúlyozta, hogy a két figura nem azonos egymással.



Miller ezért a filmért is keményen megküzdött: amikor éppen elkezdték volna forgatni az ausztrál sivatagban, hirtelen rekordmennyiségű eső esett le, ami virágzó oázissá változtatta a területet. Egy ideig vártak, hogy hátha újra kiszárad a föld, de amikor ez nem következett be, áttették a forgatást dél-nyugat Afrikába, a namíbiai sivatagba.

Viszont a sok halogatás miatt Millernek rengeteg ideje volt a figurák – különösképpen a Charlize Theron által megformált Furiosa – háttértörténetét is kidolgozni, újabb terjedelmes storyboardok születtek, és ezek alapján készülnek majd a további folytatások, nyilván amennyiben A harag útja elég sikeres lesz. Tom Hardy mindenesetre három további filmre leszerződött.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon is!