Megvannak a 25 milliárdos gigatender győztesei

Fotó: Vs.hu / Hirling Bálint

-

A Nemzeti Kommunikációs Hivatal pályázatán három győztest hirdettek, ezek közül kettőnek hagyományosan jó kormánypárti kapcsolatai vannak.


Megszületett az eredmény minden idők legnagyobb, 25 milliárd forintos magyar állami kommunikációs közbeszerzésén – írja saját értesüléseire hivatkozva a hvg.hu. A tendert még áprilisban írta ki Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH), amely központosítva kezeli az állami intézmények és cégek ilyen jellegű tevékenységeit.

Három nyertest hirdettek, akik közt később belső pályázatokon osztják el a konkrét munkákat. A befutók: Trinity Communications, HG 360, illetve egy amerikai hátterű médiaügynökség, a Mindshare.

A Trinity Communication annak a Kuna Tibornak az érdekeltsége, aki 2003 és 2008 között a Fidesz-frakció kabinettitkára volt. Kuna másik cége, a Young and Partners már korábban is számos állami megrendelést kapott.

A HG 360 Csetényi Csaba érdekeltsége, akit a sajtóban leggyakrabban csak úgy szoktak emlegetni, mint Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető szomszédját. Ez a reklámügynökség nyerte el a bevándorlásellenes kormányzati kampányra kiírt 300 millió forintos közbeszerzést is.