Megvan az új adócsomag, a kormány szerint csak jól járhatunk

Fotó: Getty Images/iStockphoto / milkal

-

Mivel a szerdán benyújtott jövő évi költségvetés „az adócsökkentés költségvetése”, a 2016-os adócsomagban sincs egy szemernyi adóemelés. Tállai András nemzetgazdasági miniszterhelyettes szerint legalábbis ezt lehet majd kiolvasni a csütörtökön benyújtott adótörvényekből.


A miniszterhelyettes rövid sajtótájékoztatón ismertette az elmúlt 10 év szerinte legrövidebb törvényjavaslatát, amely alig több mint 30 paragrafusból áll, nincs benne új adó, sem adóemelés. 2016-ban tehát e szerint minden marad a régiben, esetenként csökkennek az államnak fizetendők.

Ami újdonság az idei szabályokhoz képest:

  • A személyi jövedelemadó kulcsa 16-ról 15 százalékra csökken, ez 120 milliárdos megtakarítást jelent 4 millió embernek.
  • Nő a családi adókedvezmény: néhány év alatt több lépcsőben a duplájára emelkedik a 2 gyermekes családok esetében; ez most gyermekenként 10 ezer forint, jövőre 12 500 forint lesz.
  • Csökken a sertésáfa 27 százalékról 5 százalékra. A kormány elvárja, hogy a bolti árak is csökkenjenek, és azzal számol, hogy a verseny ezt ki is fogja kényszeríteni, így 25 milliárd forint marad a családoknál. Tállai azt ígérte, folyamatosan ellenőrizni fogják a kereskedők árazási gyakorlatát, és ha jók a tapasztalatok, más élelmiszerek áfája is csökkenhet.
  • A bankadó csökken, Tállai szerint az EBRD-megállapodásnak megfelelően: a mérlegfőösszeg 0,53 százalékáról 0,31 százalékra mérséklődik a kulcs, ez 60 milliárd forint tehercsökkenést jelent a bankoknak. Cserébe elvárják tőlük, hogy növeljék a hitelezési aktivitásukat, és részt vegyenek a finanszírozásban.
  • A háziorvosok által fizetendő helyi iparűzési adó csökkenhet: az önkormányzatok rendeletben adhatnak kedvezményt. Ez összesen 6300 háziorvost érinthet, összesen 1,5 milliárd forintos megtakarítást jelenthet, a legjobb esetben háziorvosonként akár 200 ezer forintos tehercsökkenést.
  • A társaságiadó-törvényben megjelenik egy új fogalom, az úgynevezett növekedési adóhitel, amely azokra a vállalkozásokra vonatkozik, amelyek egyik évről a másikra ötszörösére növelik az adózás előtti eredményüket. Nekik nem kell azonnal megfizetniük az adót, 2 évre haladékot kaphatnak, elnyújtva fizethetnek.
  • Kedvezmény jár a közművezetékek adójára: ha valaki a jövőben új közművezetéket fektet (gáz, villany stb.), akkor az adót csak az üzembe helyezést követő 6. évtől kell megfizetnie, 5 évig adómentességet élvez. Az internetszolgáltatók esetében akkor is jár a kedvezmény, ha a régi vezetékeket cserélik újra.

Kérdésre válaszul kiderült, hogy a reklámadó nem része az adócsomagnak, erről külön törvény lesz.