Megvan az első magyar érem a paralimpián!

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

-

Az erőemelő Tunkel Nándor 155 kilós teljesítménnyel bronzérmes lett a 49 kilogrammos súlycsoportban a riói paralimpia első napján.


Ebben a sportágban nincsenek előcsatározások, a sportolók egyből a döntőben bizonyíthatnak, és a magyarok közül először a törpenövésű zalaigricei sportoló lépett a pódiumra.


A Power Station SE pályafutása első paralimpiáján szereplő 28 éves versenyzője aki idén világkupát nyert Rióban hetedikként kezdte meg a versenyzést a kilencfős mezőnyben, és elsőre szépen kinyomta a 150 kilót, amivel át is vette a vezetést. Az első gyakorlatok után aztán a harmadik helyen állt vietnami és jordániai riválisa mögött.

Másodikra 155-öt vállalt Tunkel, ez már nehezebben ment, de a három bíró közül kettő megadta, így érvényes volt a gyakorlat. Ezzel szinte biztossá vált, hogy a harmadik helyen zár, mert a mögötte lévők harmadikra jóval kisebb súlyt vállaltak, az előtte álló két versenyző pedig nagyon messze volt tőle. Harmadikra ugyan nem jött össze a 160 kilós egyéni csúcs, de ezt Tunkel Nándor már nem bánta, mert így is éremmel távozhat Rióból.


Eredmény

Le Van Cong (Vietnam) 181 kg világcsúcs
2. Omar Qarada (Jordánia) 177
3. TUNKEL NÁNDOR 155