Megtartotta többségét a kormánykoalíció

Fotó: Robert Harding Premium / Gavin Hellier

-

Megtartotta alkotmányozáshoz szükséges többségét a parlamenti felsőházban a hárompárti cseh kormánykoalíció.


A részleges szenátusi választás szombaton délután lezárult második, döntő fordulójában a koalíciós pártok együttesen 10 mandátumot szereztek meg, ezzel a 81 tagú testületben 49 szenátoruk lesz, ami minimális többség (az összlétszám háromötöde). Ennek azonban csak elvi jelentősége van, mert az alsóházban nincs alkotmányozó többsége a kormánykoalíciónak.

A felsőház legerősebb pártját továbbra is a szociáldemokraták (CSSD) alkotják 24 szenátorral.

A szenátori mandátum hatéves. A kétévente megtartott részleges szenátusi választáskor a felsőház egyharmada, azaz 27 mandátum újul meg.

Az idei választás legsikeresebb pártja, a kormánykoalíció legkisebb tagja, a Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt (KDU-CSL) volt, amely egyedül öt szenátori helyet szerzett, más pártokkal szövetkezve pedig további négyet. A második helyen, három szenátorral, az ANO mozgalom végzett, míg a legerősebb kormánypárt, a Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD) két mandátumot szerzett meg. Az ellenzéki pártok közül a Polgári Demokratikus Párt (ODS) volt a legsikeresebb, két szenátori helyet nyert.

A választásra jogosultak száma 2,78 millió volt. Az első körben csak mintegy harmaduk járult az urnákhoz, a második körben még ennél is alacsonyabb, 15,4 százalékos volt a részvétel, ami új negatív rekordot jelent.