Megtalálták a megoldást az egri bicikliút autómentesítésére

-

Hetek óta szitkozódtak a bringások, holnapra tüntetést is szerveztek, de erre már nem lesz szükség, végre megérkeztek a várva várt korlátok, amelyek útját állják annak, hogy az autósok ráhajtsanak a nagylaposi, Felnémetre vezető bicikliútra.


Ilyen volt

Vannak akik azt szeretnék, hogy egy kerékpárút kerékpárút legyen ne pedig autóút.Egyszerűen elképesztő, nem?

Szerző: Egri ügyek2015. október 27.

Ilyen lesz

Hoppá! Már épül a kerékpárutat védő akadály!

Szerző: Egri ügyek2015. október 30.

A kivitelező DTRT Vízépítő és Környezetgazdálkodási Kft. az Egri Ügyek című helyi portálnak összefoglalta, miért csak mostanra sikerült beszerezni az autósok kizárására szolgáló korlátokat:

„A Tárkányi patak partján (Felnémeten) a kivitelező cég már hónapokkal ezelőtt jelezte, hogy az adott szakaszon védőkorlátra van szükség, azonban a tervező által betervezett védőkorlát valamiért nem felelt meg. Csak szeptember közepén közölték a kivitelezővel, hogy milyen korlátot lehet megrendelni. A több száz méter korlát legyártása és beállítása így elhúzódott, és addig a kerékpárút egyébként elkészült felnémeti szakaszát a balesetveszély miatt nem lehetett használatba venni, le kellett zárni a forgalom elől. Igaz, hogy nem sok eredménnyel, mert láthatatlan kezek elvitték a lezáráshoz használt mobil kerítéseket, illetve letépték a behajtási tilalomra vonatkozó táblákat, nehogy lelkiismeret-furdalásuk legyen, hogy építési területen – tehát tiltott helyen – közlekednek a bringások.Tovább rontotta a helyzetet, ezáltal pedig az ismételt lezárást az is indokolja, hogy a tárkányi elágazás járdaszigetének építkezése miatt napokig kilométeres sorokban torlódtak a járművek az egri úton, és ezt az egyes autósok a kerékpárúton keresztül próbálták kikerülni.Sajnos ezt nem lehet másképp kivédeni, mint fix védőkorlát elhelyezésével. Így ezzel a kényszerintézkedéssel elejét vesszük a gépjárműforgalomnak és az ebből fakadó kerékpárút-rongálásnak.

Üdvözlettel,

DTRT Vízépítő és Környezetgazdálkodási Kft.”