Megtalálhatták Vasco Da Gama egyik elsüllyedt hajóját

Forrás: Wikipedia

-

Omán partjainál nyelte el az óceán 1503-ban.


A nagy felfedezések legrégebbi hajóroncsát találták meg Omán partjainál – jelentette be az ország Kulturális és Örökségvédelmi Minisztériuma – írja a National Geographic. A hajóroncsról úgy tartják, hogy Vasco Da Gama Esmeralda nevű hajója lehet, amely a portugál felfedező flottájának egyik tagja volt a második Indiába vezető útja során 1502-ben és 1503-ban.

A hajóroncsot már 1998-ban felfedezték, de régészeti feltárására csak 2013 és 2015 között nyílt lehetőség a minisztérium és egy hajóroncsokra specializálódott vállalat együttműködésének köszönhetően.

Noha a felszínre hozott több ezer tárgy elemzése még folyamatban van, a kutatók egy jelentésben arra jutottak, hogy a hajó Vasco Da Gama flottájához tartozott, és így nagy a valószínűsége, hogy az Esmeraldáról van szó. A leletek között található egy portugál érme, amelyet kifejezetten az Indiával való kereskedelem céljából vertek, valamint harmincöt ágyúgolyó, amelyekre a V.S. monogram van belevésre. Ő alighanem Vincente Sodré, aki Da Gama anyai nagybátyja volt, egyben az Esmeralda hajóparancsnoka is.