Megszavazták: népirtás volt az örmények lemészárlása

Fotó: AFP / JOSEPH EID

-

Angela Merkel nem vett részt a parlamenti szavazáson, de korábban támogatta a határozat szövegét. A döntés feszültséget okozhat a német–török viszonyban.


A német szövetségi parlament népirtásnak minősítette az egykori Oszmán Birodalomban 101 éve elkezdett örményellenes mészárlásokat. A kormánypártok – a CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) – és az ellenzéki Zöldek közös indítványát a képviselők egy ellenszavazat és egy tartózkodás mellett fogadták el.

A határozatban és a szavazás előtti vitában is elhangzott: a Bundestag nem akarja felelősségre vonni Törökországot a múltban elkövetett bűnökért, célja az örmény–török megbékélés ügyének előmozdítása – ebben viszont van felelőssége a mai Törökországnak. A felszólalók elfogadhatatlannak nevezték, hogy török részről megpróbáltak nyomást gyakorolni a Bundestag tagjaira.


Aktivisták a szavazás után


A határozat több évig tartó politikai vita után véglegesített szövegében négyszer szerepel a népirtás kifejezés. A határozat szerint az Oszmán Birodalomban 1915. április 24-én az ifjútörök kormány utasítására megkezdett tervszerű üldöztetés és megsemmisítés több mint egymillió örmény áldozatának sorsa „példaszerűen mutatja meg a tömegpusztítások, etnikai tisztogatások, népcsoportok elűzése és bizony a népirtások” 20. századi történetét.


Kaukázusi örmény falu 1915-ben


A határozatban szerint Német Császárságnak – az Oszmán Birodalom legfőbb szövetségesének – „szégyenletes szerepe” volt a történtekben, diplomatái révén voltak értesülései a népirtásról, mégsem tett semmit az emberiesség elleni bűntettek megakadályozásáért. A határozat szerint Németország vállalja történelmi felelősségét, amelyből az is következik, hogy ösztönöznie kell az örmény–török megbékélést. A Bundestag megemlékezése a 101 éve kezdődött népirtásra az örmény nép, „a világ legősibb keresztény népe iránti különleges tisztelet” kifejeződése is.

Angela Merkel kancellár hivatalos elfoglaltsága miatt nem vett részt a szavazáson, de a CDU/CSU-frakcióban kedden tartott próbaszavazáson igennel voksolt. Ugyancsak hivatalos elfoglaltság miatt nem vett részt a szavazáson Sigmar Gabriel alkancellár, az SPD elnöke és a szociáldemokrata külügyminiszter, Frank-Walter Steinmeier.



Történészek 1,5 millióra teszik az oszmán törökök által az első világháború alatt és után elpusztított örmények számát, és sok kutató a 20. század első népirtásának tartja az akkori eseményeket. A mai Törökország, mint az egykori Oszmán Birodalom utódállama, visszautasítja, hogy a történteket népirtásnak nevezzék. Ankara szerint nem folyt szervezett hadjárat az örmények kiirtására, és nincs bizonyíték arra, hogy létezett az örmények kiirtását elrendelő parancs.