Mégsem vált zászlót Új-Zéland

Forrás: AFP

-

Bár erős kampány előzte meg a szavazást, a lakosság végül úgy döntött, nem változtatnak az 1902 óta használt zászlón.


John Key miniszterelnök a szavazás előtt azzal próbálta meggyőzni a lakosságot, hogy a jelenlegi zászló a gyarmati múltból maradt örökség, amit meg kell változtatni. „A zászlónknak azt kéne jelképeznie, hol tartunk most, nem pedig azt, hogy hol voltunk egykor” – hangoztatta Key.

Végül úgy tűnik, hiába, hiszen az előzetes adatok szerint a szavazók 56,6 százaléka úgy döntött, hogy maradjon az eddigi zászló – írja a Sky. Végső eredmény még nincs, azt jövő szerdán hirdetik ki.

Az egész procedúra egyébként 26 millió új-zélandi dollárba került, ami mai árfolyamon közel ötmilliárd forint.