Mégsem tarolt a Kalózpárt az izlandi választásokon

Fotó: AFP / HALLDOR KOLBEINS

-

De az eddigi jobbközép koalíció két pártja sem szerzi meg a többséget Izlandon a részeredmények szerint.


Az izlandi előrehozott parlamenti választásokon leadott szavazatok közel felének kiértékeléséből az derül ki, hogy az eddigi jobbközép koalíció két pártja biztosan nem szerzi meg a többséget. Az előrejelzésekkel és a közszolgálati televízió felmérésével szemben kisebb támogatást kapott, és csak a harmadik helyen áll az internetes aktivisták által alapított Kalózpárt (Píratar).

A részeredmények szerint a favoritnak tartott kalózok a voksok 14 százalékát szerezték meg, de így is a háromszorosára – 9-re – növelhetik parlamenti képviselőik számát. Vasárnap hajnalban az RUV közszolgálati televízió a saját felmérése alapján még azt közölte, hogy a Kalózpárt és a köréje tömörülő erők szerezték meg a legtöbb képviselői helyet.
Az első – 30 százalékkal – az eddigi kormánykoalíció egyik tagja, a jobbközép Függetlenségi Párt. Visszaesett, 10 százalék körüli eredményt ért el a koalíció másik tagja, a liberális Haladó Párt. A második helyen a baloldali zöldek állnak 10 mandátummal.
Így még nagyon nehéz lenne megmondani, hogy a hét parlamenti párt milyen kormányképes koalíciót fog tudni alkotni.