Mégsem lesz közszolgálati lelépési pénz

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

-

Nem kapnak lelépési pénzt a közszolgálatból önként távozók - írja az ágazat egyik szakszervezetének főtitkárára hivatkozva csütörtöki számában a Magyar Nemzet.


A cikk szerint korábban öt-tízmillió forintos lelépési összegekről volt szó, Boros Péterné, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének főtitkára azonban azt közölte: "nemhogy tízmilliót nem kapnak, akik önként távoznak a közszolgálatból, de egyet sem", és kacsának nevezte a kilépési programot.


Az újság megemlíti: Boros Péterné több más érdekvédővel együtt kedden este tárgyalt Lázár János kancelláriaminiszterrel és Kovács Zoltán kormányszóvivővel elsősorban a közszféra béreiről, de szóba kerültek a megszűnésre ítélt háttérintézmények is.