Manu Chao mégis Budapestre jön

Fotó: MTI/MTVA / Szigetváry Zsolt

-

Persze nem április 1-én, és nem is a Gólyában, hanem a Budapest Parkban július 13-án. Cserébe nem is lesz ingyenes, a legolcsóbb jegyekért 7 ezer forintot kell kiadni.


Több ezer csatalakozója volt márciusban annak a Facebook-eseménynek, amelyet a Gólya nevű szórakozóhely hozott létre. Eszerint április 1-én ott lépett volna fel Manu Chao, de mint pár nappal később kiderült, az egész csak egy áprilisi tréfa volt.


Most azonban a Budapest Park (becenevén Park) bejelentette, a nyár folyamán tényleg ad Budapesten koncertet a párizsi születésű zenész a La Venturával, talán a nagy sikerű Facebook-eseményt látva. A Parkban ráadásul pénzbe is kerül a koncert, az első ezer jegy – amit holnaptól árulnak – 7 ezer forint, a normál jegy pedig 8250 forint lesz.

Manu Chaonak ez az ötödik fellépése lesz Magyarországon, volt már a Petőfi Csarnokban, a Szigeten, a Volton és egyszer az idei koncert helyszínén is, a Budapest Parkban.

A Facebook-eseményt itt találják.