Megnézheti Vilmos herceg első munkanapját a légi mentőknél

Fotó: POOL / STEFAN ROUSSEAU

-

Hercegi teendői és két csemetéje mellett két műszakban fog dolgozni, és bár kap érte fizetést, azt jótékony célokra fordítja.


Az East Anglian Air Ambulance (EAAA) ma 9.20-kor kapta az első riasztását. Sarolta hercegnő születése után most tért vissza a munkába Vilmos herceg, aki azt mondta, hogy a két csöppség után rohangálni sokkal felelősségteljesebb munka, főleg, ha György is a fedélzeten van.



Vilmos másodpilóta lesz a Bond Air Servicesnél, és az EAAA-nak dolgozik az angliai Cambridge Airporton. Pilótaként William Wales a neve. A kapitány és két mentős mellett dolgozik, és a 999-es hívásokért felelős Cambridge-től Norfolkig.

A herceg korábban a brit királyi légierő kutató-mentő egységénél dolgozott, és most elvégzett egy tanfolyamot a mentőhelikopterekre is.

Két műszakban dolgozik, 7 órától délután fél ötig vagy fél öttől éjfélig, és négy napon át lesz szolgálatban, majd négy napon át szabad. Hercegi teendői miatt azzal számolnak, hogy a pilóták szokásos munkaidejének körülbelül a kétharmadát tölti majd ki.

A navigációt és a repülést fogja segíteni a balesetek helyszínére és onnan a kórházba. Azért is ő lesz a felelős, hogy elvégezze a biztonsági ellenőrzéseket, és meggyőződjön róla, hogy a helikopter indulásra kész.



Kap fizetést, de jótékony célokra fogja fordítani. Az EAAA maga is egy jótékonysági szervezet, amely évente 8,6 millió font támogatást kap, hogy végezni tudja tevékenységét. A régiójában bárhova el tud jutni 25 perc alatt.

A legutóbbi küldetések során egy biciklistához repültek, akit elütött egy autó az angliai Norfolkban, majd ugyancsak Norfolkban egy férfihez siettek, aki leesett egy szikláról, majd pedig egy szívrohamon átesett férfin segítettek cambridge-i otthonában.