Megmenekültek a túrázók, akik egy malajziai hegycsúcson rekedtek

-


Kimentettek 137 gyalogtúrázót, akik egy hatos erősségű földrengés miatt egy hegycsúcson rekedtek a malajziai Borneó szigetén - jelentette be szombaton egy tisztségviselő. A helyi média szerint egy második halálos áldozata is volt a hegyen a katasztrófának.

A zömmel hazai, de rajtuk kívül szingapúri, amerikai, Fülöp-szigeteki, brit, thaiföldi, török, kínai és japán turisták Délkelet-Ázsia egyik legmagasabb hegycsúcsán, a 4095 méter magas Kinabalun rekedtek pénteken, mert az ösvényeket a lezúduló kövek elzárták, illetve szinte járhatatlanul veszélyessé tették.

Szabah szövetségi állam idegenforgalmi minisztere közölte szombaton, hogy keresik az eltűnteket, akiknek a számát nem tudta megmondani.

A New Strait Times című malajziai lap helyi tisztviselőket idézve azt írta pénteken, hogy legalább száznegyvenöt külföldi és helyi hegymászó rekedt a hegyen. Tizenegyen megsérültek. Aznap egy halálos áldozatról tudtak, egy szingapúriról. A média friss értesülése szerint egy malajziai hegyi vezető is meghalt.