Meglesz a magasabb vasárnapi bérpótlék a bolti eladóknak

Fotó: VS.hu / Hirling Bálint

-

A munkaadói érdekképviselet is aláírta azt az ajánlást, amely 100 százalékos bérpótlékot adna a hét utolsó napjára. Ráadásul havi két pihenő vasárnapjuk mindenképpen lenne a bolti dolgozóknak. Legalábbis, ha elfogadják a cégek az ajánlást.


A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája, a Magyar Szakszervezeti Szövetsége (MaSzSz) és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) közösen adott ki közleményt, amelyben tudatták, hogy egyikük sem ért egyet azzal, hogy a vasárnapi vásárlás lehetőségének visszaállításával a törvényalkotók felére csökkentették a vasárnapi pótlékot.

Ezért közölték, hogy együttesen és rövid időn belül javítani akarják a bolti kiskereskedelemben munkát vállalók munkakörülményeit, különös tekintettel a vasárnapi pótlékra és a hét utolsó napján biztosított pihenőnapokra. Ezért a három érdek-képviseleti szervezet az alábbi ajánlást fogalmazta meg.

  • a munkavállalót vasárnapi napon történő munkavégzés esetén 100 százalék bérpótlék illesse meg,
  • a munkáltató a jelenlegi 1 helyett 2 vasárnapi pihenőnapot biztosítson havonta a dolgozók számára,
  • a vasárnapi munkavégzés munkáltató általi kötelező elrendelésének felső értékét éves szinten 12 napban korlátozzák. E mérték felett vasárnapi munkavégzésre csak a munkáltató és a munkavállaló közös megegyezésével kerülhessen sor.
  • a gyermekét egyedül nevelő szülő önkéntes alapon, azaz kizárólag saját kérésére legyen beosztható a hét utolsó napján,
  • a fentieket munkaszerződésben illetve munkahelyi szintű kollektív megállapodásban is rögzítsék a szociális partnerek.

A szakszervezetek mellett a VOSZ is azon az állásponton van, hogy a bolti eladók nem lehetnek vesztesei az üzletek újranyitásának.