Mégis perelhetnek az áldozatok hozzátartozói

Fotó: MTI/EPA / Justin Lane

-

A washingtoni szenátus elutasította Obama elnök vétóját és megszavazta, hogy a 2001. szeptember 11-i terrortámadások áldozatainak hozzátartozói perelhetik Szaúd-Arábiát.


A republikánus többségű szenátus csaknem egyhangúlag (97:1 arányban) szavazta meg a döntést, amelyet még a képviselőháznak is el kell fogadnia. Ez várhatóan szerdán, helyi idő szerint a késő esti órákban meg is történik, sőt, előrejelzések szerint a képviselők is nagy – várhatóan kétharmados arányban – szavazzák meg az elnöki vétó figyelmen kívül hagyását.

A szavazás után nyilatkozó John Cornyn, texasi republikánus politikus – aki a New York-i Chuck Schumer, demokrata párti szenátorral a törvényjavaslat elindítója – azt mondta, hogy a törvényhozók valóban az igazságot keresik, az igazság kiderítését szorgalmazzák, Chuck Schumer pedig leszögezte: „az elnöki vétó figyelmen kívül hagyását nem vesszük könnyedén”.

Schumer hozzátette: fontosnak tartja, hogy a tizenöt évvel ezelőtti terrortámadások áldozatainak hozzátartozói is kereshessék a maguk igazságát, „még akkor is, ha ez diplomáciai kellemetlenségeket okoz majd”.

A szavazás kimenetele ellenére sok szenátor az aggodalmát hangoztatta. Ben Cardin marylandi demokrata párti politikus például az előre nem látható következmények miatt aggódott, Tennessee állam republikánus szenátora, Bob Corker pedig – bár egyetértett azzal, hogy az érintettek perelhessék Szaúd-Arábiát – azért, hogy ha szuverén államok mentességi jogát feladják, akkor ennek beláthatatlan következményei lehetnek az Egyesült Államok számára is.

Corker ugyan nem mondta ki, de az amerikai sajtóban már tág teret kapott az a nézet: ha az amerikai törvények megengedik, hogy magánemberek bepereljék Szaúd-Arábiát, akkor azt követően külföldi polgárok is indíthatnak pert az Egyesült Államok ellen.