Megint rács mögött van Repülős Gizi

-

A 89 éves nő az elmúlt évtizedekben több mint 200 bűncselekményt követett el, legalább 19-szer elítélték.


Lopás kísérletének gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgatta majd őrizetbe vette a rendőrség a Repülős Gizi néven ismertté vált, 89 éves K. Sándorné B. Gizellát.

A rendőrség tájékoztatása szerint az idős asszony szerda délután Velencén egy becsukott, de nem bezárt kaput kinyitva bement egy családi ház udvarára. A lakóépületbe nem jutott be, mivel a tulajdonos a bejárati ajtóban állt, ezért sietve távozott. A nő később további, kerítéssel körbekerített ingatlanok területére is bement, de a házak nyílászáróit zárva találta, így nem tudott semmit ellopni.

A rendőrök a nőt elfogták és előállították a gárdonyi rendőrkapitányságra, majd kezdeményezték az előzetes letartóztatását.

Március 4-én - szintén lopás kísérlete miatt - jogerősen húsz nap elzárásra ítélte Repülős Gizit a Székesfehérvári Járásbíróság, a büntetésbe beszámították a február 19-e óta előzetes fogva tartásban töltött időt.

A bíróság akkor megállapította, hogy a hajléktalan, többszörösen büntetett előéletű vádlott február 18-án délután besurrant egy sukorói családi házba és az egyik szoba komódjában talált pénztárcából elvett 3500 forintot. Amikor észrevették őt, azt állította, hogy bérelhető lakást keres, illetve vizet kért. A tulajdonosok rövid időre magára hagyták, ekkor a nő a pénzt bedobta a bejárat mellett lévő hálószobába és próbált elmenekülni, ám a sértett házastársa a rendőrök kiérkezéséig visszatartotta.

Repülős Gizi egy 2012-es bírósági eljárás adatai szerint először 1953-ban került összeütközésbe a törvénnyel besurranásos lopás miatt, az elmúlt évtizedekben több mint kétszáz bűncselekményt követett el, és legalább tizenkilenc alkalommal ítélték el. Nevét onnan kapta, hogy az 1950-es években belföldi repülőjáratokkal utazott Budapestről vidékre lopni. Összesen több mint 17 évig ült börtönben.