Megint könnygázt vetett be az ellenzék a koszovói parlamentben

Fotó: MTI/EPA / PETRIT PRENAJ

-

A szigorú biztonsági intézkedések ellenére csütörtökön ismét könnygázzal telt meg a koszovói parlament ülésterme, miután az ellenzéki Szövetség Koszovó Jövőjéért nevű párt képviselője könnygázpalackot dobott a terembe az ülés kezdetén. A termet kiürítették.


Az ellenzék hetek óta akadályozza a parlament munkáját azt követelve, hogy Isa Mustafa kormányfő vonja vissza aláírását a Szerbiával Brüsszelben kötött augusztusi megállapodásról. Jóllehet a kisebbségi szerb önkormányzatok közösségének létrehozásáról szóló egyezményt nem hozták nyilvánosságra, a tiltakozók szerint túl sok jogot biztosít a koszovói szerb kisebbségnek.


A Koha Ditore című pristinai napilap internetes beszámolója szerint Ilir Deda, a szintén ellenzéki Önrendelkezés nevű párt alelnöke csütörtökön azt mondta, népszavazást kell kiírni a kisebbségi szerb önkormányzatok létrehozásáról.



Az Önrendelkezés képviselői és aktivistái korábban kétszer is tojással dobálták meg a koszovói kormányfőt, a múlt csütörtökön pedig a mostani esethez hasonlóan könnygázpalackot dobtak az ülésterembe. Azt mondják, addig akadályozzák a parlament munkáját, amíg az aláírás visszavonására vonatkozó követelésük nem teljesül.

Ganimete Musliu, a nagyobbik kormánypárt, a Hashim Thaci külügyminiszter vezette Koszovói Demokrata Párt képviselője vandalizmusnak nevezte az ellenzéki akciókat a parlamentben.