Meghalt Tordasi Ildikó tőrvívó olimpiai bajnok

-

Tordasi Ildikó a magyar küldöttség négy aranyának egyikét nyerte 1976-ban, a montreali olimpián. A csapatverseny után pedig bronzot is akasztottak a nyakába. Münchenben második, Moszkvában harmadik lett a tőrválogatottal. 63 évet élt.


Elhunyt Tordasi Ildikó, az 1976-os montreali olimpia tőrvívó bajnoka.

Tordasi Ildikó az MTK-ban kezdte és ott is fejezte be a vívást, majd sokáig a kék-fehérek fiataljait edzette.

Három olimpián, az 1972-es münchenin, az 1976-os montrealin és az 1980-as moszkvain vett részt. Legnagyobb sikerét Montrealban aratta: a magyar küldöttség négy aranyának egyikét ő nyerte, a csapatverseny után pedig bronzot is akasztottak a nyakába. Münchenben második, Moszkvában harmadik lett a tőröző válogatottal.

Világbajnokságról egyszer, 1973-ban tért haza aranyéremmel, miután Göteborgban a győztes csapat tagja volt. Emellett nyolc ezüstöt és két bronzot nyert vb-ken, az olimpiákat és a világbajnokságokat tekintve így összesen tizenöt éremmel járult hozzá a magyar vívósport kiemelkedő eredményeihez.

Tordasi Ildikót a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.

Hatvanhárom éves volt.