Meghalt Sinkó László

Fotó: MTI / Kallos Bea

-

A Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész 75 éves volt.


Sinkó László, Sinkovits Imre testvére a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt. 1962-ben végzett a Színművészeti Főiskolán, pályáját a debreceni Csokonai Színházban kezdte, majd 1966-tól 1982-ig a Nemzeti Színház tagja volt. 1982-ben a Katona József Színház alapító tagja lett, itt tizenkét évadot töltött.


A Katonában rengeteg nagy szerepe volt, többek között Versinyin (Három nővér), Übü papa (Übü király) - ezek a műsorról levehetetlen darabok voltak, s ő beírta velük a nevét a magyar színháztörténetbe. Egy helyütt így emlékezett erre az időszakra: "Akkor és ott úgy álltak a csillagok, ahogy azóta sem. Szakmai életem legszebb tizenkét esztendejét töltöttem ott el, s túlzás nélkül mondhatom, a huszadik századi színjátszás legkiemelkedőbb időszakát éltük meg Zsámbéki Gábor, Ascher Tamás és Székely Gábor rendezők keze között."


Egyik leghíresebb színházi szerepét, az igazgatót Spiró György Az imposztorában játszotta, Zsámbéki Gábor rendezésében:



Székely Gábort követve 1994-ben több kollégával ő is az Új Színházhoz szerződött, ahol születtek remek előadások, de a teátrum nem volt hosszú életű.

2003 óta ismét a Nemzeti Színház tagja volt. Erős karakterformáló képessége miatt gyakran játszott intrikus szerepeket. Emlékezetes alakításai: Trigorin (Csehov: Sirály), Valér (Moliére: A fösvény), Jázon (Grillparzer: Medea), Szakhmáry Zoltán (Móricz Zsigmond: Úri muri), dr. Schön (Wedekind: Lulu).

Ő volt a hangja a hazánk tájait bemutató tévés produkciónak, a Másfél millió lépés Magyarországon című sorozatnak (1979), majd folytatásának, az ...és még egymillió lépésnek (1986), sőt, ő maga is túrázott a stábbal.

Évekig szerepelt a kilencvenes évek kultikus magyar teleregényében, a Szomszédokban.


Rendezett is és folyamatosan szinkronizált, Anthony Hopkinst rendszeresen ő szólaltatta meg magyarul. Számos filmszerepe volt már az '50-es évek végétől. Rengeteg tévéfilmben játszott, és ő kölcsönözte a hangját a Macskafogó Grabovszkyjának. Az utóbbi években kicsi, de emlékezetes szerepe volt Török Ferenc Szezon című filmjében. Utolsó filmszerepét az 1-ben játszotta.

A kilencvenes években Vámos Miklós Lehetetlen?! című műsorának vendége volt, testvérével közösen. Az adást meg is lehet nézni:



A Budakalászon élő művész halálhírét a város hivatalos Facebook-oldalán közölték.


Életének 75. évében elhunyt Sinkó László a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színm...

Posted by Budakalász Hivatalos Közösségi Oldala on 2015. július 31.