Meghalt Sárosi László

-

Nyolcvannégy éves korában elhunyt Sárosi László, egykori Eb-bronzérmes focista, a Vasas ötszörös bajnoka.


Sárosi 1949 és 1966 között 316 NB I-es mérkőzésen lépett pályára – előbb balszélsőként, később balhátvédként – a Vasasban, amellyel ötször ünnepelhetett bajnoki címet, 1958-ban pedig a BEK elődöntőjébe jutott a piros-kékekkel. A válogatottban 1956 és 1965 között 46-szor játszott, kétszer szerepelt világbajnokságon (1958, 1962). Tagja volt az 1964-ben a spanyolországi Európa-bajnokságon bronzérmes együttesnek.

Edzőként irányította a Debrecent, a Haladást, a Volánt, az MTK-VM-et és a Ferencvárost is. A magyar utánpótlás-válogatott szövetségi edzőjeként 1974-ben Európa-bajnoki címet nyert.

Az 1932. február 27-én, Budapesten született Sárosi az utóbbi időben Németországban élt.