Meghalt Poszler György

-

HÁTTÉR

A Széchenyi-díjas esztéta, irodalomtörténész 84 éves volt.


Poszler György 1931-ben született Kolozsváron, 1945-ben költöztek Budapestre a családjával. 1949-ben érettségizett, 1950-től a Pázmány Péter Tudományegyetem magyar-történelem szakára járt. 1953-ban tanári diplomát szerzett, 1963-ban védte meg doktori disszertációját – olvasható az esztéta Wikipédia-oldalán.

1972-től tanított az ELTE esztétika tanszékén és a Színművészeti Főiskolán. 1983-ban egyetemi tanárrá avatták, később a Magyar Tudományos Akadémia levelező, majd rendes tagjává választották. Oktatói és tudományos tevékenysége elismeréseként 1998-ban Széchenyi-díjat kapott.

A hetvenes évektől jelentek meg irodalomtörténeti és esztétikai tárgyú könyvei, ezek mellett számos tanulmányt is publikált. Írt monográfiákat Szerb Antalról (Szerb Antal pályakezdése, Szerb Antal), regényelméleti művet Lukács György nyomán (A regény válaszútjai). Duna-völgyi reálfantasztikum című művében a magyar művészet, történelem, politika aktuális kérdéseit vizsgálta a rendszerváltás évei előtt és után – ezt tartotta az egyik legfontosabb könyvének. Tanulmányaiból több gyűjtemény és válogatás is megjelent, a legteljesebb az Ars Poetica – Art Teoretica (2006).

A litera.hu 2014-ben kétrészes nagyinterjút készített vele, az alábbi felvételen beszél pályakezdéséről, és arról is, fiatalkorában kik voltak azok a gondolkodók, akik nagy hatást gyakoroltak rá:



Lenyűgöző előadó volt, aki mély műveltségét finoman ironikus stílusba csomagolta. Fél éven át beszélt nekünk Jung és Freud kapcsolatáról, ez alatt, ha jól emlékszem, egyetlen sort sem jegyzeteltem, csak csüngtem a szavain. Történetei gyakran azzal a fordulattal kezdődtek, hogy "van ez a nem elhanyagolható szerző..." – majd jött Nietzsche vagy Freud neve. A hatására vásároltam meg 25 ezer forintért Freud és Jung teljes levelezését. Ez több mint tíz éve történt, azóta sem jutottam a végére. Ő nagyjából kívülről tudta. (Bujdosó Bori)