Meghalt Kertész Imre

-

A holokausztot túlélő Kertész Imre, a Sorstalanság írója 2002-ben kapott Nobel-díjat. Az első magyar író volt, aki irodalmi Nobelt kapott, de Kertész nem érezte magát a magyar irodalom részének. 86 évet élt.


A magyar irodalomhoz nem tartozom és soha nem is tartozhatom oda. Én valójában ahhoz a Kelet-Európában létrejött zsidó irodalomhoz tartozom, amely a Monarchiában, majd az utódállamokban főként németül, de sohasem a nemzeti környezet nyelvén íródott, és sohasem volt része a nemzeti irodalomnak

– írja A végső kocsma című, németül 2013-ban, magyarul 2014-ben megjelent könyvében Kertész Imre.



Kertész Imre 1929-ben született Budapesten. Tizenéves korában járta meg az auschwitzi és a buchenwaldi haláltáborokat, a lágerek felszabadulása és a háború vége után érettségizett le. 1953-től kezdve élt íróként és műfordítóként, eleinte vígjátékokat is írt. Sorstalanság című regényén 13 évig dolgozott. A könyv, miután a hetvenes évek elején a Magvető nem akarta kiadni, végül 1975-ben jelent meg a Szépirodalmi kiadónál.

Második regénye – két 1977-ben megjelent kisregény után – a nyolcvanas évek végén jelent meg, ez volt A kudarc, amelyben arról is írt, hogy miként utasították vissza a Kádár-kori esztétika jegyében a Sorstalanság kiadását.


Kertész nem megtagadni akarja hazáját. Dehogy. Hanem mindenekelőtt ki akar kerülni a szűkös (magyar) kontextusból, hogy a hatalmas német nyelv révén bekerüljön egy nagyobb összefüggésrendszerbe, ami tökéletesen érthető egy olyan szerző esetében, aki – különösen már a Nobel-díj birtokában – nem alaptalanul érzi úgy, hogy alkotott valami maradandót, amivel bekerülhet a világirodalom áramába. Ugyanezért jelentette ki hajdanában, hogy a Sorstalanság nem a holokausztról, hanem a Kádár-rendszerről, tágabban: az összes totalitárius jellegű szisztémáról szól. Kertész már jóval a Nobel-díj előtt át akart kerülni a nagyobb dimenziók szellemi terébe, egyrészt az egyetemes zsidó témát görgető, a vészkorszakon túl az univerzális, a zsidó párialétre reflektáló, másrészt német nyelvű, azaz a világ egyik leggigászibb irodalmához kapcsolódó szerzőként

írja Bán Zoltán András Kertész Imre A végső kocsma című könyvének kritikájában a Magyar Narancsban.



Kertész Imre műfordítóként német nyelvből dolgozott, többek között Freud, Nietzsche, Joseph Roth, Wittgenstein és Arthur Schnitzler munkáit ültette át magyarra.

1990-ben jelent meg harmadik regénye, a Kaddis a meg nem született gyermekért, 2003-ban Felszámolás címmel a negyedik. Regényei mellett esszéket, naplókat publikált. Legutolsó, az 1991 és 2001 között írt naplófeljegyzéseit tartalmazó kötete, A néző címmel nemrég jelent meg a Magvető kiadónál.

2002-ben irodalmi Nobel-díjat kapott. A díj történetének első és mindmáig egyetlen magyar kitüntetettje. A Sorstalanságból Koltai Lajos rendezett filmet 2005-ben.

Kertész Imre 2002 óta Berlinben élt; néhány éve visszaköltözött Budapestre. Parkinson-kórban szenvedett, 86 évet élt.