Esterházy közügy

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

-

Hasnyálka győzött, elvitte Esterházyt. Utolsó előtti kötetében az író még megteremtette az őt bekerítő, riogató betegség figuráját, a gyilkos szerepét osztotta rá. Így is lett.


Csütörtökön, a délutáni órákban meghalt Esterházy Péter – derült ki a család és a 66 éves író kiadója közleményéből.


Egy ország drukkolt a gyógyulásáért. Amikor 2015 őszén a göteborgi könyvfesztivál alkalmából, a magyar szereplés körüli egyéb botrányok zajában, mintegy mellékesen megnevezte a betegségét, Facebook-csoport alakult „Péter gyógyulj” néven. Itt gyűjtötték Esterházy nyilvános szerepvállalásainak hangfelvételeit, videóit és fotóit az utolsó hónapokban, sokan itt idéztek föl egy-egy emlékezetes ráismerést, ami egyszer régen a szövegeivel való találkozásban fénylett föl bennük.


A Kádár-kor szürkeségéből bukkant elő

Esterházy közügy. Nem a betegsége miatt, nem is azóta, amióta külföldön jószerivel ő jelenti a kortárs magyar irodalmat, hanem szinte a megjelenésétől kezdve. A hetvenes években bukkant elő a Kádár-kor szürkeségéből, matematikus diplomával és valószínűtlen grófi családfájával, de mindenekelőtt addig szinte ismeretlen karakterű humorral, iróniával és ritkán látott formakészséggel. (Első kötetére, az éppen negyven éve megjelent Fancsikó és Pintára ebben a cikkben emlékeztünk vissza).


Matematikus diplomával és valószínűtlen grófi családfájával


Ottlik és Kosztolányi prózáját folytatta, a posztmodern irodalom fegyvertárával hirtelen erős, koherens, új rendszerbe fogva az elődök írásmódját. Hozott valami eleganciát, s vele azt a szemtelen őszinteséget, ami akkor teljesen szokatlan volt nálunk. Sokan éppen őmiatta figyeltek fel a kortárs magyar irodalom újabb nemzedékére.



Posztmodern vagányság

Az első nagy sikerek, a Termelési-regény (1979) és a Bevezetés a szépirodalomba (1986) stílusforradalma után a Csokonai Lili írói álnéven kiadott Tizenhét hattyúk (1987), majd az Egy nő (1995) már túllépett a posztmodern próza kamaszos vagányságán. És velük a magyar irodalomban új fejezet indult:


Esterházy megteremtette a történetet dekonstruáló, önmagára folyamatosan reflektáló regényt, 

amelyben a nyelv lett a főszereplő, a teremtő erő. Ezzel párhuzamosan egyre nagyobb szerepet kapott a családtörténet, és azzal, annak révén, annak ürügyén az ország közelmúltjának története.



A 2000-ben kiadott Harmonia Caelestis, a nagy apa-regény ismét újabb korszakot nyitott, de rögtön drámai korrekcióra is szorult: a kötet megjelenése után, az apa ügynök múltjának feltárulásával Esterházy elvégezte azt, amit Hamvas „valósághangolásnak” nevezett, és megszületett a Javított kiadás (2002). Később jött egy anya-regény (Semmi művészet, 2008), majd az utolsó években született kötetek is a családi emlékezet fejezeteiből válogattak valós vagy kitalált történet-töredékeket (Egyszerű történet vessző száz oldal, 2013-2014).


Esterházy Péter, Fancsikó és Pinta

Esterházy sorra végighaladt a nagy alapélményeken


Önkutakodás

A Hrabal könyvétől (1990) kezdve szinte minden írásában saját magát, illetve a közvetlen környezetéből vett történeteket dolgozta fel, és ez akár lehetett volna magamutogató pozíció, unalomig ismételt önkutakodás. Nem az volt. Esterházy sorra végighaladt a nagy alapélményeken, mintegy enciklopédiába foglalva az emberiség archetipikus történeteinek a végletekig lecsupaszított vázát: anya és anyanyelv, apa és hit, hűség és árulás, halál és szerelem, és így tovább. Majd ismét felöltöztette, de már nem a történet, hanem a nyelv eszközeivel; nyelvvé formálta, belehelyezte egy-egy kor, egy-egy nyelvi állapot kereteibe, és e formálás által teremtett és rombolt egyszerre. Műfajt, viszonyulást, elbeszélést.


Úgy fogalmazta újra a műfaji kereteket, sőt magát a prózairodalom nyelvét, ahogyan annak idején a nyelvújítás mesterei a nyelven keresztül a magyar kultúrát. Esterházy is a művön túli nyelvet alakítgatta, azt tette alkalmasabbá, befogadóbbá, nyitottabbá és nem utolsósorban megengedőbbé a jelen felé. S mindezt tette úgy, ahogyan az ember jókedvében főz: nem a recept diktálta hozzávalókat teszi ki az asztalra, hanem mindazt, ami izgatja, sorba odahalmozva ízeket, színeket, tapintható anyagokat, leveket és rostokat, egyeneseket és göcsörtöket, aztán némi válogatás, rostálás, hámozás, szeletelés után alkot belőlük valami illatos, ízekkel teli, neve nincs étket.


Esterházy Péter

Fontos volt minden megnyilvánulása


A nyelv az úr

Vannak, akik nehezen olvassák a regényeit, és vannak, akik hosszú sorokat idéznek tőle, egy gourmet élvezetével fűzve egymásba szavait. Fontos volt minden megnyilvánulása, gazdag és ízes publicisztikájával igazodási pontot jelentett, a józanság origóját a zűrzavarban, ízlést az ízléstelenségben, kultúrát a kulturálatlanságban. De rendkívüli hatásának kulcsát másutt kell keresni. Esterházy prózája lassan a harmadik nemzedéket tanítja arra, hogy a nyelvben, a nyelv által gondolkodjon.


esterházy

Élete és életműve lezárult


„A nyelv az úr”, mondta ki nyíltan, de hogy ez nem csak az íróra, hanem az olvasóra nézve is érvényes törvény, azt éppen tőle tanultuk meg. Legelsősorban azt, hogy a nyelv szabadsága közelebb visz a világ szerkezetéhez, mint a tényekben való jártasság. Hogy a szavak megtisztogatása egyben tisztább látáshoz segít. Hogy a leírható jelenségek nem azonosak a valósággal. Hogy a stílus nem adalék, hanem életszemlélet. Esterházy nyelvteremtő szabadsága mára túllépett az irodalmon és a mindennapok része lett. Élete és életműve lezárult, de ez a tőle kapott szabadság tovább virágzik, mintha mi sem történt volna.


Esterházy Péter 1950-ben született Budapesten. A budapesti piarista gimnáziumban érettségizett 1968-ban, 1974-ben diplomát szerzett az ELTE matematika szakán. 1978-ig a Kohó- és Gépipari minisztérium Számítástechnikai Intézetében dolgozott – áll az Írólap.hu-n olvasható életrajzában. A hetvenes évek végétől szabadfoglalkozású író volt.

Nádas Péter szavaival: “[Esterházy] tevékenysége a legnagyszerűbb nyelvkritikai tevékenység, amit a magyar nyelvvel kapcsolatban valaha is elvégeztek. A hülyeség változatait beemelte az irodalmi nyelvbe, megnemesítette, és egyben nevetségessé is tette. Többé nem volt használható. Amit Esterházy elvett egy nemzedék nyelvéből, azt földúsítva visszaadta ugyanannak a nemzedéknek. Egy nemzedék kezdett el esterházyul beszélni, és elkezdte esterházyul kinevetni a rendszert.”

A rendszerváltás időszakában Esterházy publicisztikákat írt a Hitel című folyóiratba, amelyekben a születőben lévő demokráciáról, a változások természetéről gondolkodott. Kertész Imre szerint ezekkel a szövegeivel „nyelvet és gondolkodásmódot teremtett Magyarországon”. A lappal Csoóri Sándor Nappali Hold című kötete után szakít, és az Élet és Irodalomban jelennek meg publicisztikái.