Meghalt egy munkás Orbánék irodájának építkezésén

Forrás: Huropo

-

Lezuhant és meghalt egy tetőn dolgozó munkás a karmelita kolostor átépítésén. Lázár János vizsgálatot indít.


Lezuhant és meghalt egy tetőn dolgozó munkás a karmelita kolostor átépítésén, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter azonnali vizsgálatot kért.

A Miniszterelnökség csütörtöki közleménye szerint Lázár János mint a beruházásért felelős Miniszterelnökséget vezető miniszter az eset kapcsán utasította a területi közigazgatásért felelős államtitkárt, hogy az illetékes kormányhivatal bevonásával soron kívül vizsgálja meg az eset körülményeit, derítsék ki, hogy a kivitelezés során betartották-e a munkavédelmi szabályokat, illetve történt-e emberi mulasztás.

A Készenléti Rendőrség mint az épület védelméért felelős szervezet lezárta az érintett területet, és megkezdte a történtek felderítését. A Miniszterelnökség részvétét fejezte ki a tragikus balesetben elhunyt szakember családjának.


Az épületegyüttesbe alapvetően a Miniszterelnökség felső vezetősége és az őket munkájukkal legszorosabban támogató szervezeti egységek költöznek majd be. A karmelita kolostor épületébe a kormányülésterem, a miniszterelnök, a miniszterelnök-helyettes, a miniszterelnökséget vezető miniszter és a miniszterelnöki kabinetirodát vezető miniszter kerül majd.