Meghalt Baranyi Szabolcs

-

Hetvenkét éves korában elhunyt Baranyi Szabolcs Európa-bajnok teniszező.


A VTSK és az Újpesti Dózsa játékosa közel két évtizeden keresztül szerepelt a különböző hazai válogatottakban, 1969-től 1975-ig a Davis-kupa-együttesben, és tagja volt az 1976-os Király-kupa-győztes csapatnak is.

Háromszor választották meg itthon az év teniszezőjének, két alkalommal egyéniben, háromszor párosban, 17 alkalommal csapatban nyerte meg az országos bajnokságot. 1969-ben és 1972-ben győzött az Európa-bajnokságon, két alkalommal játszott nyolcaddöntőt Grand Slam-tornán.

Játékos-pályafutása után edzőként Németországban dolgozott, majd hazatérve egyike lett azon keveseknek, akik azután, hogy játszottak a Davis-kupában, kapitányként is irányították a Dk-válogatottat.