Meghalt a szudáni ellenzék vezéralakja

Forrás: AFP

-


84 éves korában, szívrohamban elhunyt Hasszán al-Turabi, radikális iszlamista gondolkodó, a szudáni ellenzék talán legismertebb alakja, adta hírül az AFP.


Omar el-Besir elnök 1989-es, katonai puccsal történt hatalomra kerülése után Turabi egy évtizeden keresztül kulcsszerepet töltött be a politikai vezetésben, azonban a 90-es évek végén szembekerült az elnökkel, és ekkor több évre bebörtönözték. Később többször is börtönbe zárták, például 2010-ben is, amikor a választás elcsalására hívta fel a figyelmet.

Turabi volt az egyetlen szudáni politikus, aki támogatta Besir elnök letartóztatását az általa elkövetett háborús bűnök miatt. Ugyanakkor az emberi jogok sárba tiprása ugyanúgy jellemző volt abban az időszakban is, amikor Turabi kezében volt a valódi hatalom a 90-es években.