Meghalt a feltaláló, aki az e-mailt és a kukacot adta nekünk

Fotó: Cultura Creative / DUEL

-

A 74 éves Ray Tomlinson, az e-mail atyja most szombaton hunyt el, halálát szívroham okozta.


„Ne mondd el senkinek! Nem ezen kellene dolgoznunk!” – mondta Ray Tomlinson 1971-ben a kollégájának, amikor megmutatta legújabb kis ötletét a mai internet elődjének számító Arpanet hálózaton. Az ötlet az elektronikus üzenetküldés, az e-mail volt, és amikor elterjedt, ez vált a hálózat egyik legnépszerűbb funkciójává. Killer appnak neveznek minden olyan szoftvert, szolgáltatást, amely miatt az emberek számítógépet, okostelefont vesznek, vagy beköttetik az internetet. Ilyen volt a Visicalc táblázatkezelő, amely kiszabadította a könyvelést a kockás papírok közül, Magyarországon ilyen volt az iWiW, amely értelmet adott a hálózatnak. A legelső killer app viszont az e-mail volt.


Azt, hogy mi volt az első üzenet, amelyet elküldtek, soha nem tudjuk meg. A feltaláló úgy emlékszik, csak leütött pár karaktert találomra. Nem tűnt annyira fontosnak az üzenet, hogy bárki eltegye. Azt lehet sejteni, hogy Tomlinson akkori munkahelyének, a Bolt, Beranek and Newmannek (BBN) valamelyik dolgozója kapta meg, mert kezdetben csak a helyi hálózaton működött az üzengetés. Hamar elkészült azonban az a verzió, amellyel az egész Arpanetre lehetett küldeni leveleket. Ahhoz viszont, hogy ez működjön, ki kellett találni az e-mail-címet is.



Egy rendszeren belül könnyű azonosítókat kitalálni: elég a felhasználónevet használni, abból pedig garantáltan nem lesz két ugyanolyan. Ha a john felhasználónevű embernek szánjuk a levelet, ő is fogja megkapni. A rendszerek összekötése után azonban megjelenik a probléma. Azt nem lehet elvárni, hogy az egész hálózaton csak egy john legyen. A probléma feloldására Tomlinson azt javasolta, hogy a felhasználónévhez a lényegében semmire nem használt @ karakterrel kapcsolják hozzá a hálózat nevét: így a john@MIT például már egyértelműen jelzi, hogy a Massachusetts Institute of Technologyn keressük a megfelelő nevet. Az internet fejlődésével ez bonyolódott a domainnevek megjelenésével, de az elv gyakorlatig a mai napig ugyanaz.


„Az innovációt néha díjazzák, de nem ezt a fajta innovációt” – mondta a Forbesnak adott 1998-as interjújában. Tomlinson a BBN-nek dolgozott továbbra is, többek között a netes vásárláshoz szükséges biztonsági fejlesztéseken. Végignézhette, ahogy a mailből megkerülhetetlen funkció lesz, ahogy ellepik a kéretlen levelek, sőt még a spamszűrők diadalát is láthatta. A munkája nem maradt elismerés nélkül: az internet hírességeinek csarnokába, az amerikai Számítástechnikai Múzeum hősei és a tekintélyes IEEE nemzetközi mérnökszervezet nagyjai közé is bekerült.

Mára számtalan olyan technológiát dolgoztak ki, amely az örökké tele lévő e-mail-fiókokat tehermentesíti. Vannak csoportos céges chatek, többszereplős internetes hívások, de e-mail nélkül még mindig nem lehet élni.