Megfenyegette az Iszlám Államot a Sinaloa drogkartell

Fotó: MTI/EPA/EFE / Mario Guzman

-

Személyesen a terroristák vezetőjének címezte a kódolt emailt az egyik legkeresettebb mexikói drogbáró, akinek veszélyeztették az üzletét. Sose piszkáld a Köpcös áruját!


Joaquín „El Chapo” Guzmán – a Köpcös – szökésben van. De, mint a Sinaloa dogkartell vezetője, nem hagyhatta szó nélkül, hogy az Iszlám Állam terroristái megsemmisítették az egyik kábítószer-szállítmányát – írja az RT.com.

El Chapo azt írta Abu Bakr Al Baghdadinak, hogy nagy hibát követtek el, amikor az ő árujához nyúltak. Egész pontosan úgy fogalmazott, hogy: „a ti istenetek sem ment meg attól a terrortól, amit az én embereim csinálnak, ha továbbra is a területemre tévedtek.”

A Köpcös szavait érdemes komolyan venni, 13 évig volt szökésben, fején 5 millió dolláros vérdíjjal, amíg 2014-ben el nem fogták. Idén azonban egy 1,5 kilométer hosszú, tíz méter mélyen futó alagúton át meglépett a börtönből.