Megépítették Simpsonék városát

Fotó: Getty Images / Claire Greenway

-

A Simpson család című népszerű animációs sorozat alkotói ugyan sohasem árulták el, hol is található Springfield, ahol a történet játszódik, a fiktív amerikai település azonban szerdától a Universal Stúdió egyik látványosságaként látogatható.


A témaparkban életnagyságban állították fel a sárga családfő, Homer és felesége, Marge házát, és mindazon helyeket is meg lehet tekinteni, ahol a történet fontos eseményei zajlanak a városkában: köztük Moe tavernáját, a Duff italboltot vagy a Krusty Burgert.


A Universal új nevezetessége a stúdió 2008-ban megnyitott, The Sipmson Ride elnevezésű high-tech „szellemvasútja” mellett kapott helyet.

A Variety.com beszámolója szerint a hollywoodi stúdió kedden nagyszabású bemutatót is rendezett az újdonság népszerűsítésére. Az estét a „Springfieldi Atomerőmű” felavatásával tették emlékezetessé, amely a sorozat szelleméhez méltón nyomban el is romlott, és felsülését látványos tűzijáték kísérte.

A bemutatón a sorozat executive producerén, Al Jeanen és néhány színészen kívül, akik a szereplők hangját kölcsönzik, az igazi Simpson család is megjelent a „sárga szőnyegen”: Homer, Marge, Bart, Lisa, Krusty és Bob háromdimenziós, életnagyságú másai szívesen pózoltak a fotókhoz.

Az 1989-ben debütált, és már a 26. évadát a képernyőn töltő rajzfilmsorozat életét a közelmúltban további két évvel hosszabbította meg a Fox tévécsatorna.