Még vizsgálják a tapasztalatokat, de a sztrádamatrica marad

Fotó: MTI/MTVA / Máthé Zoltán

-

Két dolog változott január 1-től a megyei matricás rendszerben: fizetős lett két újabb útszakasz és a nagycsaládosok, valamint a fogyatékkal élők már vehetnek személyautó kategóriájú matricákat 7 személyesnél nagyobb járműveikre. Más változás egyelőre nem is várható, noha beigazolódtak Budaörs és több környező település aggodalmai: az autósok, ha tehetik, inkább a belső utakat választják a fizetőssé vált útszakaszok helyett.


Összesen 1,35 millió megyei e-matricát vettek az autósok tavaly, és március 15-ig mintegy 18 ezer visszaváltását kezdeményezték. Utóbbiak voltak azok, akiknek nem volt szükségük a később feleslegesnek bizonyult, tehát például a Megyeri- vagy a Pentele-híd, vagy akár a Liszt Ferenc repülőtérre vezető út miatt megvásárolt megyei e-matricára.

Az újonnan bevezetett megyei matricák így is 7,32 milliárd forint bevételt jelentettek a költségvetésnek – ez az összes matricadíj-növekedés mintegy 70 százaléka –, vagyis nem meglepő, hogy nem várható változás a díjtételekben. Annak ellenére sem, hogy a Budapest környéki települések és a külső kerületek már 2014 decemberében jelezték, hogy a megyei matricák bevezetése, és különösen az M0-s út fizetőssé tétele várhatóan megnöveli a rajtuk áthaladó forgalmat, ami torlódásokkal és fokozott környezetszennyezéssel jár.



Ahol akár javulhatott volna a helyzet

Hogy mekkora volt a várt forgalomnövekedés, nem tudni biztosan, ugyanis egyelőre nincsenek közzétett forgalomszámlálási adatok, amelyekből tudni lehetne, hogy az autósok többségében inkább a lassabb, kényelmetlenebb, de ingyenes utat válaszották-e, vagy inkább kifizették az évi 5000 forintot.

Fóton például összességében csak alig érzékelhető változás Bartos Sándor polgármester szerint. Itt már egy éve is elviselhetetlen volt az átmenő forgalom, mivel nem épült meg az északi és déli elkerülő út. 2014-ben északról 22400, délről 19400 jármű érkezett egy átlagos napon, amelyek Fóton át hajtottak fel az akkor még ingyenes M2-es, és M0-ás utakra, illetve le azokról. Mivel ezek fizetősek lettek, úgy tűnik, már nem érte meg mindenkinek bejönni a településre, így a forgalom is csökkent, csakhogy Bartos Sándor szerint minimális mértékben.



Budaörs fulladozik a benzingőzben

Budaörsön keresztül autózva teljesen ki lehet kerülni a fizetős utakat. Wittinghoff Tamás polgármester már tavaly tisztességtelennek, károsnak és végrehajthatatlannak nevezte az autópályák fővárosi bevezető szakaszainak fizetőssé tételét, attól tartva, hogy kezelhetetlen mennyiségű autó zúdul a városra.

Az új szabályok bevezetése óta jelentősen megnőtt a forgalom, mondta a VS.hu kérdésére. Csúcsidőszakban, vagyis reggel és délután, munkába menet illetve onnan jövet elviselhetetlen a terhelés, és ugyanez a helyzet hétvégenként is. Budaörsön át autóznak sokan azok közül is, akik korábban a Zsámbéki medencéből az akkor még ingyenes autópályán jöttek be a fővárosba.

A budaörsi polgármester több levelet is írt Fónagy János parlamenti államtitkárnak, hogy a kormány vizsgálja felül az útdíjfizetési rendszert, de érdemi választ nem kapott, noha véleménye szerint az is törvénytelen, hogy már jóval a budapesti városhatár előtt fizetőssé válik az autópálya.



Érdemi változás nem várható

Januártól lehetővé vált a négy vagy több gyermeket nevelő nagycsaládosok és a fogyatékkal élők számára, hogy 7 személyesnél nagyobb kisbuszaikra a fele annyiba kerülő megyei, illetve heti és havi országos e-matricákat vásárolják meg.

Az útdíjfizetési szolgáltató, a NÚSZ ettől függetlenül külön felhívja a honlapján a figyelmet arra, hogy aki nem nagycsaládos, nem fogyatékkal élő, illetve az autóját nem jelentette be a közlekedési hatóságnál, annak még akkor is D2 kategóriás matricát kell venni az ebbe a kategóriába tartozó kisbuszokra, ha egyébként a D1 és a D2 matrica ára azonos – ez a helyzet az országos éves matricákkal.

A másik változás, hogy újabb két útszakasszal bővült a fizetős hálózat, ugyanis 2015-ben adták át az M43 autópálya Makó és az országhatár közötti részét és az M85-ös gyorsforgalmi útnak az M1 kezdőcsomópont és az M85-ös és M86-os utak elválási csomópontja közötti részét.

Fizetős lett tehát

  • teljes hosszában az M43-as
  • teljes hosszában az M85-ös, a Csorna Kelet csomópont és az M85-ös és M86-os utak elválási csomópontja közötti szakasz kivételével

A NÚSZ azt közölte, hogy bár folyamatban van a megyei matricák bevezetése óta eltelt időszak gyakorlati tapasztalatainak áttekintése, a felülvizsgálat várhatóan nem érinti majd az e-matricás rendszerben alkalmazott díjszinteket, és díjkategóriákat.