Még Romániában marad a nyíregyházi lövöldöző

-

A bukaresti legfelső bíróság szerint először Romániában kell felelnie az engedély nélkül tartott fegyver miatt.


Csak a tiltott fegyverviselésért indított büntetőeljárásának befejezése után adja át Románia a nyíregyházi lövöldözéssel gyanúsított orvost – ez a bukaresti legfelső bíróság jogerős határozata. A Magyarországon dolgozó orvos augusztus utolsó napján Nyíregyházán rálőtt egy házaspárra, és az asszonyt megölte, a férjét pedig életveszélyesen megsebesítette. Másnap Kolozsváron fogták el, és egy revolvert is találtak nála. Mivel engedélye nem volt, eljárás indult ellene.

A férfi kiadását szeptember 2-án jóváhagyta a kolozsvári ítélőtábla, a gyanúsított azonban a legfelső bíróságnál fellebbezett, amely kifogásainak részben helyt adva elhalasztotta kiadatását. A jogerős ítélet szerint a gyanúsított addig Romániában marad, amíg jogerős döntés nem születik a kolozsvári ügyészség által indított bűnvádi eljárásban, illetve – ha a tiltott fegyverviselésért letöltendő szabadságvesztésre ítélik – amíg büntetését letölti, vagy Romániában elrendelik feltételes szabadlábra helyezését.

A bíróság elrendelte, hogy amint megszűnnek az átadás halasztásához vezető okok, az orvost helyezzék 30 napos előzetes letartóztatásba a magyar hatóságok által kiadott európai elfogatóparancs végrehajtása – vagyis Magyarországnak történő átadása – érdekében. A fellebbviteli tárgyaláson Lucian Negrutiu, a gyanúsított ügyvédje etnikai érvekre hivatkozva kérte az átadás elutasítását. Az ügyvéd szerint Magyarországon általában is ellenérzéseket táplálnak a románok ellen, a gyanúsított – általa beismert, „sajnálatos” – tettével kapcsolatban pedig „kifejezetten ellenséges” közhangulat alakult ki.

Az ügyvéd az Emberi Jogok Európai Bíróságának egyes Magyarországot elmarasztaló döntéseire hivatkozva állította: fennáll a veszélye, hogy a gyanúsított embertelen vagy megalázó bánásmódban részesülne. Szerint a kiadás ellen szól, hogy a gyanúsított önmagára is veszélyes, hiszen a kolozsvári tárgyaláson elmondta: azért vitte magával fegyverét Romániába, hogy néhány családi ügye elintézése után véget vessen életének. Ennek kockázata nagyon megnőne, ha egy ellenséges környezetbe kerülne – mondta az ügyvéd.

A legfelső bíróság döntése a 30 napos előzetes letartóztatás hatályát is megszüntette, és elrendelte a gyanúsított azonnali szabadlábra helyezését, „amennyiben más ügyben nincs érvényben ellene őrizetbe vételi vagy letartóztatási parancs”. A rendelkezés a kolozsvári hatóságok számára sem egyértelmű. A nyíregyházi emberölés gyanúsítottja végül nem hagyhatta el a kolozsvári fogdát, mivel a rendőrség szerda este elrendelte 24 órás őrizetbe vételét a jogtalan fegyvertartás ügyében. Ügyvédje szerint az ügyészség a romániai bűnvádi eljárás idejére az orvos előzetes letartóztatását kéri majd a bíróságtól.