Még Németországban maradhat a palesztin lány, akit megríkatott Merkel

-


Egyelőre Németországban maradhat az a palesztin menedékkérő lány, aki elsírta magát egy rendezvényen, mert Angela Merkel kancellár azt mondta neki, hogy Németország nem tud mindenkit befogadni, és lesznek, akiknek távozniuk kell.

Reem Sahwil a Bild című lap csütörtöki beszámolója szerint 2017. október 17-ig kapott tartózkodási engedélyt, szüleivel és testvérével együtt. Engedélyüket azért hosszabbították meg, mert jól beilleszkedtek - írta a Bild, hozzátéve, hogy a 14 éves lány jól teljesít az iskolában, édesapja pedig dolgozik.

Reem Sahwil négy éve érkezett Németországba családjával egy libanoni menekülttáborból. A Rostockban élő lány júliusban egy lakossági fórumon találkozott Angela Merkellel. A rendezvényen felszólalt, elmondta a kancellárnak, hogy családját sokáig a kitoloncolás fenyegette, és nem tudják, maradhatnak-e Németországban, a bizonytalanság pedig megnehezíti az életüket.

Angela Merkel válaszában elmondta, hogy megérti a lány helyzetét, de "a politika néha kemény dolog, és ugyan nagyon rokonszenves vagy, de te is tudod, hogy a libanoni palesztin menekülttáborokban még sok ezren élnek. Ha most azt mondanánk, hogy mind jöhettek, és Afrikából is mindenki jöhet, akkor nem tudnánk kezelni a helyzetet".

A kormány csak a menekültügyi eljárások átfutási idejének csökkentésével tudja enyhíteni a menedékkérők bizonytalanságát. Ez az "egyetlen válasz", amelyet Németország adhat, "és lesznek, akiknek vissza kell menniük" - mondta a kancellár, mire a palesztin kislány sírni kezdett.

Angela Merkel - aki a megríkatott lányt vigasztalni próbálta és megsimogatta - később egy interjúban azt mondta, hogy a fellépése szerinte rendben volt. Hangsúlyozta: nem mondhatja senkinek, hogy "csak azért, mert találkoztál a kancellárral, gyorsabban megoldódik a helyzeted, mint annak a nagyon sok többi embernek, akik mind erre várnak".

"Egy síró kislányt az ember szeretne megvigasztalni, de a jogi helyzetet ezzel nem lehet megváltoztatni" - mondta Angela Merkel.