Még két évig maradna a sikeredző

Fotó: AFP / PAUL ELLIS

-

Chris Coleman bejelentette, hogy legkésőbb két év múlva távozik az Európa-bajnokságon elődöntős walesi válogatott szövetségi kapitányi posztjáról.


„Biztos vagyok benne, hogy ez lesz az utolsó ciklusom, függetlenül attól, hogy kijutunk-e a világbajnokságra, vagy sem” mondta a 46 éves edző. A 2012 januárjában kinevezett Coleman úgy fogalmazott: jó szerződése van, nem vágyakozik máshová, de hat-hét év hosszú idő ugyanazon a poszton.


Öt évvel ezelőtt a walesi válogatott fennállása legrosszabb helyén (117.) állt a nemzetközi szövetség világranglistáján, ráadásul Coleman négy vereséggel a leggyengébb rajtot produkálta a nemzeti csapat szövetségi kapitányai közül, idén viszont az Európa-bajnoki elődöntőbe jutással történetük legnagyobb sikerét érték el.


Wales az idei Eb meglepetéscsapata


A szerdai elődöntőben 2–0-ra kikaptak Portugáliától, így búcsúztak a franciaországi tornától. A 2018-as oroszországi világbajnokság selejtezősorozatában Ausztriával, Írországgal, Szerbiával, Grúziával és Moldovával szerepelnek azonos csoportban.

„Benne van a siker a csapatban, mert a játékosok jó életkorban vannak, és én is mindent megteszek, hogy a következő sorozatban is eredményesek legyünk” – mondta Coleman, akinek májusban megkötött új szerződése 2018-ig szól.