Meg fog lepődni, ha megtudja, mi minden marad az ember után

-

Levegő nélküli térben elbomlott élőlények maradványaival mennek a járműveink. Radioaktív anyagok kisugárzásával melegített vízből gyártunk áramot. Az ember nem csak él – meglehetősen nagyvonalúan – a bolygó erőforrásaival, hanem létrehoz új antropocén, azaz emberi közreműködés nélkül nem létező anyagokat. Tudósok és művészek gondolkodnak azon, mit hagyunk hátra.


Először 1953-ban készítettek mesterséges gyémántot, azóta az ipar gyémántigényét 98 százalékban gyártott, nem pedig bányászott kövekkel elégítik ki.


Nem csak az ipart érdekli a mesterséges gyémánt: az ilyen kövekről például biztosan lehet tudni, hogy azok nem konfliktuszónából származnak, és nem rabszolgák bányászták.


A csernobilit keletkezési idejét pontosan tudjuk, 1986 óta létezik: kristályos cirkónium-szilikát, amelynek nagyon magas az urántartalma, és természetesen sugároz.


A reaktorok leolvadásakor létrejövő magmaszerű anyag megszilárdulás közben különböző alakokat vesz fel. A képen láthatót elefántlábnak hívják, és a csernobili erőmű alatt található.


Forditnak vagy detroiti agátnak is hívják azt az anyagot, amely a régi, még emberi munkával dolgozó autófestő üzemek raklapjaira kövült festékből alakult ki a többszöri égetés során.


A forditot az amatőr ékszergyártók fedezték fel maguknak mint környezettudatos, újrahasznosított anyagot, amely még jól is néz ki.


A szivárványos kalszilikáról sokáig azt hitték, hogy természetes anyag, de a vizsgálatok szerint vagy teljesen mesterséges, vagy mesterséges úton stabilizált. Ezt is az amatőr ékszeripar használja.


A plasztiglomerát lehet az ember korszakának egyik nagy terméke, amely összeolvadt műanyagból, szemétből és homokból áll. A nevet Patricia Corcoran, Charles Moore és Kelly Jazvac – két kutató és egy művész – javasolta. Az anyagot magát viszont nem kellett feltalálni, első példányait Charles Moore találta Hawaii egyik tengerpartján.


Yesenia Thibault-Picazo találta fel a cumbriai csontmárványt. Kialakulásához idő kell ugyan, de minden más adott. A 2001-es száj- és körömfájásban elpusztult és Anglia északkeleti részén eltemetett marhák csontjaiból alakulhat ki majd. Nem jöhetne létre, ha nincs nagyipari állattartás.


A PPC is Thibault-Picazo találmánya, de semmi garancia nincs arra, hogy nem alakul ki. Az kell hozzá, hogy a világ óceánjaiba jutó évi 8 millió tonna műanyaghulladék valahol összeálljon szilárd tömeggé.