Még egy dízelmotortípusnál csalhatott a Volkswagen

Fotó: AFP / FRANCK FIFE

-

Az autógyártónál most azt vizsgálják, hogy egy régebbi típus, az EA288 sem teljesítette a károsanyag-kibocsátási értékhatárokat. Ilyen motort szereltek a VW népszerű Golf modelljeibe is.


Lehet, hogy tovább szélesedik a botrány a Volkswagen-csoportnál. Az autógyártó szóvivője csütörtökön elismerte, hogy vizsgálják a 2012-ben bevezetett EA288-as motortípus korai verzióját is, amelynek még az Euro 5-ös szabványnak kellett volna megfelelnie. „Most pontosan ezt nézzük meg” – idézte a szóvivőt a Die Welt.


Aki viszont tagadta, hogy ezzel új dimenziója nyílt volna a kibocsátási botránynak. „További motorokat vizsgálunk meg, mindössze ennyi. Jelenleg nincs arra bizonyíték, hogy további motorokba is használtak, vagy beépítettek szoftvert, hogy a kibocsátási értékeket manipulálja.”

Arról viszont nem tudott nyilatkozni, hogy a vizsgálat mennyi autót érint. A német Szövetségi Gépjárműforgalmi Hivatal (KBA) eddig csak annyit zárt ki, hogy az EA288 Euro 6-os verziójával gond lenne és az ilyen motorral szerelt autókat vissza kellene hívni.



Ugyanakkor 2012-ben az EA288-asnak még Euro 5-ös szabványnak kellett megfelelnie, erről a verzióról még nincsenek biztos információk. Azt sem tudni, hogy az EA288 Euro 6-os verziója mikor került pontosan a piacra.

Az amerikai hatóságok szintén vizsgálják az EA288-ast – írta a Guardian. A brit lap arról is írt, hogy a Volkswagen múlt héten arról számolt be, hogy az Európában érintett 8,5 millió kocsiból 3 millióban hardveres változtatást is végre kell hajtaniuk, mikor januártól kezdődően visszahívják azokat. Ez persze jóval költségesebb is lesz a konszernek, az is előfordulhat, hogy erre többet kell végül költeniük, mint a csalást követő bírságok és perek után.


A Volkswagen-botrány eredetileg csak az EA189 motortípust érintette. Az autógyártó a csalás kiderülése után azt közölte, hogy világszerte 11 millió autójuk érintett, közte Audi, Seat és Skoda modellek is. Múlt heti közleményében a Volkswagen egy belső elemzésre hivatkozva 35 283 darab magyarországi járműről írt. Ugyanakkor Seszták Miklós fejlesztési miniszter írásbeli válaszában 40 095 darabról számolt be.