Még csak ezután derül ki, hogy valójában mennyibe kerülnek a kórházak

-

A reális számok alapján pótolja majd a kormány a kórházi működésre szánt forrásokat, mondta az egészségügyért felelős államtitkár az M1-nek.


Zombor Gábor csütörtökön jelentette be, hogy megkezdték az állami, egyetemi és egyházi kórházak adósságrendezésére szánt támogatás átutalását. Szerinte az erre a célra szánt 60 milliárd forint az uniós forrásokból lehívható összegekkel együtt elegendő lesz az egyébként április elsején már 84 milliárdos lejárt adósság rendezésére.

A Kórházszövetség ugyancsak csütörtökön közleményben figyelmeztetett arra, hogy az egészségügyben dolgozók bérrendezése mellett sürgető további, egészségügyre fordítható források betervezése a jövő évi költségvetésbe, mert különben illúzió a korszerű gyógyításhoz szükséges eszközök és anyagok biztosítása. Velkey György szerint legalább 120 milliárd forinttal kell növelni az egészségügy 2016-os költségvetését, amely így lenne elegendő a legsürgősebb kárenyhítési lépésekre: az amortizáció pótlására, a szolgáltatói dologi költségek finanszírozására és a béremelésre.

A Kórházszövetség szerint plusz pénz nélkül biztosan újratermelődik a kórházak adósságállománya.

Zombor Gábor az adósságok újratermelődésének megakadályozásáról azt mondta az M1-nek, hogy a jövőben a kórházak szakemberei és a fenntartók - állami intézmények esetében az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) - képviselői közösen átvizsgálják a kórházak működését, így a „reális, valós és igaz számok” alapján tudja majd a kormány pótolni a rendszer működési hiányát.

Emellett olyan szakmai, finanszírozási átalakítások is történnek, amelyek részben javíthatják a kórházak működési feltételeit - tette hozzá.