Másodszor is eltemették a Száz év magány szerzőjét

Fotó: AFP / LUIS ACOSTA

-

Akaratának megfelelően a kolumbiai Cartagena de las Indiasban helyezték végső nyughelyére Gabriel García Márquez Nobel-díjas írót helyi idő szerint vasárnap este.


"Az emberek tudják, hogy szeretem Cartagenát és szeretném, ha itt temetnének el" - idézte fel a Száz év magány világhírű szerzőjének 20 évvel ezelőtti kérését barátja, Juan Gossaín kolumbiai színész és író. Gossaín a család felkérésére mondott beszédet az alkonyatkor megtartott, szűk körű ceremónián a La Merced nevű régi kolostor udvarán hangsúlyozva, hogy a tiszteletadás nem a halálnak, hanem az életnek szól.

"Cartagena de las Indias nem csupán az a város, ahol Gabriel pályájának első, meghatározó éveit töltötte, hanem állandó inspirációs forrása volt munkájának " - mondta a barát.



Sárga papírlepkék hullottak

A kolostor udvarán megrendezett ceremónián felavatták a hamvakat őrző emlékművet. A négyzet alapú márványtalapzatot az írót ábrázoló mellszobor zárja le, amelyet García Márquez barátja, Katie Murray brit szobrász készített. Az ünnepség alkalmából a szobor talapzatát az író kedvenc sárga rózsáival borították. A szertartást a Kolumbia karibi partvidékéről származó népszerű zene, az író kedvenc műfajának számító vallenato dallamai kísérték.

A megemlékezés végén sárga papírlepkéket szórtak a magasból a szoborra. A sárga pillangó fő művének, a Száz év magánynak egyik jellegzetes motívuma.



Gabriel García Márquez két évvel ezelőtt hunyt el Mexikóban, 87 éves korában. Kisebb megszakításokkal ugyan, de lényegében 1981 óta a közép-amerikai országban élt családjával, ezért halála után ott temették el a hamvait őrző urnát, de már akkor tudni lehetett, hogy ez csupán ideiglenes nyughely lesz, noha többen igyekeztek meggyőzni az örökösöket ennek ellenkezőjéről.

Felmerült, hogy szülővárosában, a kolumbiai Aracatacában helyezik végső nyugalomra, de végül a család Cartagena de las Indias mellett döntött.



Bartók volt Márquez kedvenc zeneszerzője

Amikor két évvel ezelőtt Márquez meghalt, Bartók Béla zenéjével és kedvenc sárga virágaival búcsúztatták Mexikóváros Szépművészeti Palotájában.

Gene H. Bell-Villada amerikai irodalomkritikus Márquezről írott monográfiájában, Garcia Marquez: The Man and His Work (1990), oldalakon keresztül elemzi a Bartók zenéje és Márquez írásai között fellelhető szellemi rokonságot. Márquez maga mesélt erről a párhuzamról Villadának 1982-ben egy személyes beszélgetés során:

„Bartók kedvenc zeneszerzőim egyike. Rengeteget tanultam tőle. A regényeimben sokszor használom a bartóki vonósnégyesek szerkesztésmódját, strukturális arányait.”

Erre jó példa A pátriárka alkonya, amelyben Márquez Bartók VI. vonósnégyesének szerkezeti elemeit vette alapul. Ahogy Bartók vonósnégyesének első tételében meglebegtet bizonyos ritmikus és melodikus motívumokat, melyeket aztán a darab hangsúlyos részeinek főszereplőivé tesz, Márquez ugyanígy jár el a Pátriárka első fejezetében: futólag felvillant karaktereket és témákat, melyek a narráció különböző pontjain főszereplővé válnak.


-


Fantasztikum és valóság

García Márquez 20 éves korában, 1948-ban költözött a tengerparti városba, ahol újságíróként helyezkedett el az El Universal című helyi lapnál, miközben folytatta jogi tanulmányait, alig 500 méterre a La Merced kolostortól.

A 16. században alapított gyarmati városban játszódik egyik leghíresebb regénye, a Szerelem a kolera idején. Továbbá itt működik az az alapítvány is, amelyet Márquez hozott létre latin-amerikai újságírók képzésére.

A mágikus realizmus legnagyobb mesterének tartott García Márquez munkásságát 1982-ben ismerték el irodalmi Nobel-díjjal, az indoklás szerint "regényeiért és elbeszéléseiért, melyekben fantasztikum és valóság ötvöződik mesterien, és mert e sajátos képzeletvilágú művek révén ábrázolja földje életét és konfliktusait".

Művei több mint 50 millió példányban keltek el, és legalább 25 nyelvre fordították le.