Másfél millió kilométerről lőtt eszméletlen fotót a Földről a NASA

Fotó: NASA

-

Alig pár nap telt el, hogy sikerült végre közelről lencsevégre kapni a távoli Plútót, a NASA most közzétette vadonatúj képeit az emberiséghez legközelebb álló bolygóról, vagyis magáról a Földről.


Másfél millió kilométeres távolságból készített káprázatos felvételeket a Földről az űridőjárást és a naptevékenységet vizsgáló amerikai DSCOVR (Deep Space Climate Observatory) űrszonda.

Az űreszköz a NASA, az amerikai légierők, valamint az amerikai Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivatal (NOAA) közös projektjeként ez év februárjában startolt a floridai Cape Canaveralról. Júniusban állt „szolgálatba” a kijelölt poszton, a Nap–Föld-rendszer L1 jelű Lagrange-féle ponton. Ezen a gravitációs szempontból stabil helyen, a Napot és a Földet összekötő egyenesben, körülbelül másfél millió kilométer távolságból állandóan szemmel tudja tartani a Napot, megfigyelni az onnan érkező töltött részecskék áradatát – vagyis a napszelet –, miközben bolygónkkal is állandó kapcsolatban áll – olvasható a Space.com hírportálon.

A DSCOVR megfigyeléseinek köszönhetően pontosabban lehet megjósolni a geomágneses viharokat, amelyek zavarokat okozhatnak az energiaellátásban, a rádió-összeköttetésben és egyéb földi rendszerek működésében.

Az űrszondát azonban a bolygónk kutatására alkalmas eszközökkel is felszerelték. Ezek egyike a Föld-figyelő polikromatikus kamera, az EPIC, amely a közeli infravöröstől az ultraibolyáig a legkülönfélébb hullámhosszokon készít felvételeket.



A DSCOVR tíz felvételt küldött, amelyek minősége, mint a NASA Goddard Űrkutatási Központjának közleménye kiemelte, messze felülmúlta a várakozásokat. A képeken világosan látszódnak a sivatagok homoképítményei, a folyórendszerek és a felhők bonyolult mintázatai. „Óriási adathalmazt kaptunk” – hangsúlyozzák a NASA szakemberei.

Az EPIC-kamera segítségével a kutatók mérik az ózonpajzs vastagságát a Föld körül, vizsgálják a por és a vulkanikus hamu eloszlását a légkörben, de a felvételek alkalmazhatók egyebek között termésbecslésre is.

„Már a legelső DSCOVR-felvételek is demonstrálják az űrből végzett megfigyelések fontosságát, amelyeknek köszönhetően nemcsak a földi történéseket figyelhetjük meg, hanem megérthetjük, hogy milyen kölcsönhatásban van bolygónk a kozmikus szomszédságával” – hangsúlyozta Charles Bolden, a NASA igazgatója.