Másfél hónap alatt 62 milliót költött repülőjegyre Áder János

Fotó: MTI/MTVA / Bruzák Noémi

-

A köztársasági elnök változó méretű kísérettel összesen négyszer utazott ennyiért – írta a Bors.


Az államfőnek március 6. és április 16. között négy külföldi útja volt, amelyre 62 485 399 forintot költöttek az elnöki hivatal közbeszerzési beszámolója szerint.


A Bors kikérte az ezzel kapcsolatos beszámolókat. Ezek szerint első útja Portugáliába vezetett egy 13 fős Legacy 600 magánrepülőgéppel. Pont ennyien tartottak a köztársasági elnökkel, akik között ott volt felesége, Herczegh Anita és Erdő Péter bíboros is. A Bors szerint ugyanez az út menetrend szerinti járattal, első osztályon 2-3 millió forintból is kijött volna, a magángépért azonban 15,6 millió forintot fizettek.

Áder és 22 társa török útjukra egy 30–36 fős Saab 340-est béreltek, ez 12 millió forintba került, a Bors szerint Isztambulba 4,5-5 millió forintból is meg lehetett volna oldani.


A legolcsóbb és a legdrágább

Az államfő feleségével a lengyelországi Katowicében egy ünnepi szentmisén vett részt, menetrend szerinti géppel mentek 321 300 forintból.


A legdrágább pedig egy tíznapos ázsiai körút volt. A köztársasági elnök feleségével és 24 fős üzletember-küldöttséggel utaztak Szingapúrba, Dél-Koreába és Mongóliába. A jegyek 34,6 millió forintba kerültek