Másért ölhették meg Nyemcovot, mint eddig gondolták

Fotó: AFP / DMITRY SEREBRYAKOV

-

Megváltoztatták a vádat a Borisz Nyemcov orosz ellenzéki politikus meggyilkolása miatt letartóztatott személyek ügyében: nyereségvágyból vagy megbízásból elkövetett gyilkosság helyett mostantól előre kitervelt, csoportosan elkövetett, gyűlölet által vezérelt gyilkossággal vádolják őket.


Az Interfax orosz hírügynökség és a Lenta.ru orosz portál hétfőn számolt be minderről, azzal, hogy a vádiratban az elkövetők feltételezett motivációi között mostantól a politikai, ideológiai, faji, nemzetiségi vagy vallási indíttatás szerepel.

A Roszbalt orosz hírügynökség március 9-én rendőrségi forrásokra hivatkozva azt állította, hogy Zaúr Dadajev – volt csecsen belügyi katona, a Nyemcov-gyilkosság ügyében letartóztatott öt gyanúsított egyike – a kihallgatás során arról beszélt: 2015 januárjában szerzett tudomást arról, hogy „Borisz Nyemcov nem egyszer negatívan nyilatkozott az Oroszországban élő muszlimokról, Mohamed prófétáról és az iszlámról”. Minthogy mélyen vallásos ember, ezt nem tűrhette el – mondta Dadajev. A bíróságon, az újságírókhoz fordulva kijelentette, hogy szereti Mohamedet.

Egy héttel később a Polgárjogi Bizottság (ONK) jogvédő szervezet munkatársai arról tájékoztattak, hogy Dadajev vallomását feltehetően fizikai nyomás hatására tette. Másnap a gyilkosság fő vádlottjának ügyvédje, Ivan Geraszimov cáfolta, hogy védencét bántalmazták volna a kihallgatás során, és megerősítette, hogy beismerő vallomást tett.

Az orosz ellenzék megrendelt politikai gyilkosságnak tartja az RPR-Parnasz és a Szolidaritás mozgalom társelnökének, az egykori orosz miniszterelnök-helyettesnek a megölését. A hatalom ezzel szemben azt állítja, hogy a belpolitikai helyzet megingatására irányuló kísérlet húzódhat meg a gyilkosság mögött.