Marozsán nagyobbat haraphat Suáreznél

-

Marozsán Dzsenifer az év focistája lehet az UEFA-nál a nőknél. Több esélye van, mint Luís Suáreznek a férfiaknál.


Csütörtökön 17.45 órától a monacói Grimaldi Forumban rendezik a Bajnokok Ligája 2015/16-os idénye főtáblájának sorsolását, illetve adják át az elmúlt európai szezon legjobbjainak járó díjakat. Marozsán Dzsenifer révén egy magyar származású, igaz, német színekben futballozó játékos is ott van a jelöltek között.

A férfiaknál versenyében az UEFA által alapított címért a Bajnokok Ligája-címvédő Barcelona két dél-amerikai szupersztárja, a 2011-ben már legjobb focistának választott argentin Lionel Messi, és az uruguayi Luís Suárez, valamint a Real Madrid portugál címvédője, Cristiano Ronaldo is.

A voksolás – amelyen az UEFA 54 tagországának újságírója adja majd le szavazatát a helyszínen – várhatóan újra Messi és Ronaldo különpárharcát hozza, nagy meglepetés lenne, ha Suárez beleszólna ebbe a versenybe. Az UEFA felmérése alapján – amelyet különböző közösségi médiában végzett – egy hajszállal Ronaldo vezet. A díjat ötödször ítélik oda, 2011-ben Messi, 2012-ben Andrés Iniesta, 2013-ban Franck Ribéry, míg tavaly Ronaldo lett az első. A portugál támadó minden alkalommal ott volt a három között.

A nők versenyében a Frankfurtot erősítő Marozsán Dzsenifer egy már visszavonult csapattársa, Célia Sasic, valamint a francia Amandine Henry ellen indul. Marozsánt tavaly Németországban az év legjobb női játékosának választották.