Mark Zuckerberg idén mesterséges intelligenciát fejleszt

Forrás: Marvel Sudios

-

Lekapcsolja majd utána a villanyt, beengedi a barátait a házba, és szól, ha rá kell nézni a gyerekre.


A Facebook vezetője minden évben kitűz maga elé egy új kihívást. Tavaly ezért olvasott el havi két könyvet – a listát ebben a cikkünkben találja – korábban pedig ezért kezdett mandarin kínaiul tanulni. Idén olyan virtuális asszisztenst akar írni, amilyen a Vasember Jarvis nevű segédje. És ha már programozásba fog, a lakását is úgy alakítja át, hogy az asszisztens minden rendszert irányíthasson.


Amennyire fókuszáltnak tűnhet elsőre Zuckerberg idei célja, annyira sok területet érint valójában. Mindegyiken vannak kezdeményezések, szabadon használható programok, de ha teljesen kész megoldásokat is talál Zuckerberg, akkor is nagy fába vágta a fejszéjét.



A projektet bejelentő rövid posztjában arról ír Zuckerberg, hogy elsősorban hanggal szeretné irányítani a házat. Ehhez egyrészt egy olyan rendszerre van szüksége, amely felismeri a hangját, képes átalakítani szöveggé, értelmezi a parancsokat, majd végrehajtja azokat. Nem árt, ha rendszernek az egész lakásban vannak fülei, mert ellenkező esetben nem elég kényelmes használni. A kényelem miatt nem jó egy-egy fizikai eszközhöz – például okostelefonhoz – kötni a vezérlést, mert ahhoz szükség van szabad kezekre.


Hasonló termékek vannak már a piacon. Az iPhone-ok Siri virtuális asszisztensétől az Amazon Echo nevű folyamatosan figyelő médialejátszójáig tart a spektrum. Az előbbivel az online életünket lehet kezelni, az utóbbi egy szavunkra zenét játszik, hangoskönyvet indít, híreket olvas, de még az okoslámpát is tudja kapcsolgatni. A termékeket kiszolgáló technológiák részben elérhetők a fejlesztők számára, ezért a News Corp innovációs vezetője már meg is írta Twitteren, hogy egy Amazon Echo vásárlásával Zuckerberg meg is oldotta a problémáinak kilencven százalékát.



A maradék tíz százalék

Ahhoz, hogy Zuckerberg mesterséges intelligenciája annyit tudjon, mint Jarvis, a lakást is alaposan be kell drótozni. A szobákba külön hőmérő kell, hogy a bent lévő ember által kellemesnek tartott értékhez állítsa a hőmérsékletet. Az ajtó felé kamerát kell szerelni, a lakásba belépésre jogosult barátokból pedig adatbázist kell építeni. Az pedig eleve furcsán veszi ki majd magát, amikor egy meghívás mellé több szögből körbe is fotózzák a meghívottat, hogy biztosan bejusson az ajtón. És persze az ablakokat, ajtókat, világítást és fűtést is távvezérelhetővé kell alakítani. Egyik sem megoldhatatlan probléma, okosotthon-technológiák régen léteznek, viszont az eszközök összebékítése rejthet kihívásokat.


A legegyszerűbb dolog valószínűleg a gyerekszoba bekamerázása és szenzorokkal való felszerelése lesz. Babamonitorokból már most is zavarba ejtő mennyiségűt gyártanak: igaz, ezek néha inkább a wifit zavarják, vagy jelszó nélkül sugározzák tele a környéket az alvó gyerek fotóival.


Tulajdonképpen ez is okosajtó


Ha valami nem elég menő, adjunk hozzá VR-t

Ha a fentieket összehozza Zuckerberg, és összebékíti az összes berendezését, akkor sem lesz még olyan rendszere, mint Jarvis. Ahhoz az intelligenciának egyrészt beszélnie kell – beszédszintetizáló szoftverek szerencsére vannak –, másrészt pedig csodálatos vizualizációkat kell mutogatnia. Zuckerberg a Facebook által felvásárolt Oculus virtuálisvalóság-szemüveget akarja használni arra, hogy a munkával kapcsolatos adatokat 3D-ben nézhesse meg. Itt elválik a science-fiction a valóságtól: az Oculuson nem lehet keresztülnézni, nem vetíti rá a világra az általa rajzolt képet – ez a kibővített valóság (AR) lenne – hanem bezárja a felhasználót a szemüvegbe illetve a szemlencsék elé rakott monitorokon megjelenő világba.



Ha Marknak sikerül, nekem is sikerülhet?

Zuckerberg azt ígéri, hogy nagyjából havonta beszámol majd a Facebook-oldalán, hogyan áll a projekt. Várhatóan lesz szó szenzorokról, világítórendszerekről és nagyon sok kódolásról. Az utóbbi okozhat problémát azoknak, akik hasonló mesterséges intelligenciát szeretnének, de magyarul beszélgetnének vele. Sem a Siri, sem az Amazon Echo nem tud egyelőre magyarul, sőt a Windows 10 beépített Cortana nevű rendszerével sem beszélhetünk. Bár vannak magyar nyelvtechnológiai fejlesztések, de olyan nagy, felhasználóbarát rendszerekké még nem álltak össze, mint a fenti, angolra alapozott szisztémák.