Máris megvan a Lázár-Rogán vita nagy vesztesének új posztja

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

-

A Nemzeti Kommunikációs Hivataltól távozó Nobilis Márton munkájára a kormány a közbeszerzési területen számít a jövőben – közölte lapunkkal a Miniszterelnökség. Úgy tudjuk, Nobilis a Közbeszerzési Hatóság vezetője lesz. Nobilis azután mondott le, hogy a hivatala a Lázár János vezette Miniszterelnökségről Rogán új minisztériumához került.


Nobilis Márton, az állami reklámköltésekért felelős Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) távozó elnöke a Közbeszerzési Hatóság egyik vezetői posztját kaphatja – értesült a VS.hu. Úgy tudjuk, Nobilis néhány korábbi munkatársát is magával viszi, jelenleg készülnek a költözésre.

A Közbeszerzési Hatóság az Országgyűlés alatt működik. Alapító okirata szerint részt vesz a közbeszerzési politika kialakításában, elősegíti a közpénzek nyilvános, átlátható elköltését. A hatóság részeként működik a Közbeszerzési Döntőbizottság, amelynek a közbeszerzésekkel kapcsolatos jogsértő vagy vitás ügyekben dönt.

Nobilis azt követően jelentette be a távozását az NKH éléről, hogy kiderült, a Rogán Antal vezette új minisztériumhoz kerül a kommunikáció, illetve az állami reklámköltések feletti felügyelet. A távozásához hozzájárulhatott, hogy Nobilist a kormányzaton belül Lázár emberének tartották.

Nobilis Márton Nobilis Kristóf üzletembernek, az Index korábbi tulajdonosának a fia. A Figyelő júniusban az Origo korábbi főszerkesztőjének menesztésével kapcsolatban említette Nobilis Márton nevét. Eszerint a kormányzattól Nobilison keresztül érkeztek politikai jellegű kérések az Origo felé.

A Nemzeti Kommunikációs Hivatalon keresztül kerestük pénteken Nobilist. A hivatal a Miniszterelnökséghez irányított bennünket.

A Miniszterelnökségi Sajtóiroda megkeresésünkre azt válaszolta: "Nobilis az elmúlt időszakban kiemelkedő munkát végzett. Irányítása alatt jött létre a Nemzeti Kommunikációs Hivatal, amely lehetővé tette a kormány kommunikációs költségeinek racionalizálását".

Válaszukban megemlítették azt is, hogy az NKOH a nyár folyamán egy 25 milliárd forint összértékű közbeszerzési eljárást bonyolított le. Arra a tenderre utaltak, amivel a későbbi állami kommunikációs pályázatokon induló médiaügynökségeket választották ki. A Miniszterelnökség kiemelte, hogy a sajtó által élénk figyelemmel követett tendert utólagos peres eljárások nélkül, transzparensen bonyolították le.


Nobilis Márton munkájára a kormány a közbeszerzési területen a jövőben is számít, ennek pontos részleteiről amint aktuális lesz, tájékoztatjuk a sajtót

– fogalmazott lapunknak a Miniszterelnökségi Sajtóiroda.