Marc Márquez biztosította világbajnoki címét

Fotó: AFP / TOSHIFUMI KITAMURA

-

Az összetettben éllovas spanyol Marc Márquez győzött MotoGP-ben a gyorsaságimotoros-világbajnokság vasárnapi Japán Nagydíján, ezzel biztosította pályafutása harmadik összetettbeli elsőségét.


Az első helyről indult hétszeres MotoGP-bajnok Valentino Rossi a futam elején, a címvédő spanyol Jorge Lorenzo pedig később bukott. Kiesésüknek köszönhetően Márquez győzelme azt jelenti, hogy a 2013-as és a 2014-es idény után a mostani szezonban is az élen végez a pontversenyben, az előnye ugyanis behozhatatlanra nőtt. A 23 éves spanyol versenyző a legfiatalabb háromszoros MotoGP-bajnok, pályafutása során pedig már ötödször lett világbajnok, hiszen 2010-ben a 125 köbcentisek között, 2012-ben pedig a Moto2-ben győzött.


A Moto2-ben ezúttal a svájci Thomas Lüthi nyert, az éllovas francia Johann Zarco pedig jelentősen növelte előnyét, ugyanis a pontversenyben második spanyol Alex Rins bukott.

A Moto3-ban a – Japánba már világbajnokként érkezett – dél-afrikai Brad Binder az olasz Enea Bastianini mögé szorult. A harmadik helyén a japán Hiroki Ono végzett, de őt kizárták – mert a motor és a versenyző összsúlya az előírt minimum alatt maradt –, így a 17 éves Nicolo Bulega került a dobogós pozícióba.


Eredmények:

MotoGP:
1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 42:34.610 perc
2. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) 42:37.602
3. Maverick Vinales (spanyol, Suzuki )42:38.714
Az élcsoport: 1. 8és már világbajnok) Márquez 273 pont, 2. Valentino Rossi (olasz, Yamaha) 196, 3. Jorge Lorenzo (spanyol, Yamaha) 182

Moto2:

1. Thomas Lüthi (svájci, Kalex) 42:45.854 p
2. Johann Zarco (francia, Kalex) 42:46.240
3. Franco Morbidelli (olasz, Kalex) 42:51.717
Az élcsoport: 1. Zarco 222 pont, 2. Alex Rins (spanyol, Kalex) 201, 3. Lüthi 179

Moto3:

1. Enea Bastianini (olasz, Honda) 39:24.273 perc
2. Brad Binder (dél-afrikai, KTM) 39:24.290
3. Nicolo Bulega (olasz, KTM) 39:28.275
Az élcsoport: 1. (és már világbajnok) Binder 269 pont, 2. Bastianini 164, 3. Jorge Navarro (spanyol, Honda) 143