Maradt a káosz a menekültügy német kommunikációjában

Fotó: AFP / CLEMENS BILAN / AFP / CLEMENS BILAN

-

Mégsem korlátozzák a szíriai menekültek jogait, hiába beszélt erről a Merkellel egy pártban politizáló belügyminiszter.


Visszavonta a szíriai menekültek jogainak szűkítéséről szóló nyilatkozatát Thomas de Maiziere német belügyminiszter, Sigmar Gabriel alkancellár pedig közölte, hogy nem változnak a polgárháború sújtotta arab országból származó menekültekre vonatkozó német szabályok.

A szociáldemokrata Gabriel a ZDF német közszolgálati adónak azt mondta, a szíriai menekültekkel kapcsolatban „minden ugyanúgy marad, ahogy eddig is volt”. Egyúttal közölte: a belügyminiszter javaslatát nem tárgyalták a koalíciós pártok, és „okos döntés volt visszavonni” a pénteki felvetést De Maiziere részéről. Ezzel a téma le van zárva – húzta alá Sigmar Gabriel.

Az előző nap a szociáldemokratákkal nagykoalícióban kormányzó konzervatív CDU belügyminisztere a Deutschlandfunk országos közszolgálati rádiónak azt mondta, hogy a szíriai menekülteknek a jövőben csak egy évre kellene tartózkodási engedélyt adni, és meg kellene vonni a családegyesítés lehetőségét. Arra hivatkozott, hogy hasonló helyzetben más országok is csak korlátozott időre nyújtanak védelmet. „Mi is ezt tesszük majd a jövőben a szírekkel, amennyiben azt mondjuk nekik, hogy kaptok védelmet, de csak úgynevezett oltalmazotti jogállást, amely időben korlátozott, és nem teszi lehetővé a családegyesítést” – mondta.

Nem sokkal később azonban visszavonta a nyilatkozatát, miután a szociáldemokraták, az ellenzék és civil szervezetek élesen bírálták, és még Steffen Seibert kormányszóvivő is kifogásolta a felvetést.

Ugyanakkor Andreas Scheuer, a CDU bajorországi testvérpártjának, a CSU-nak a főtitkára a Bild am Sonntag című német lapnak úgy nyilatkozott, hogy De Maiziere-nek „igaza van”. Scheuer úgy fogalmazott, hogy „szíriaiak százezrei kapnak védelmet (Németországban), de ennek az úgynevezett oltalmazotti státusnak kell lennie”.

A koalíciós partnereinél a kérdésben jóval keményebb álláspontot képviselő CSU korábban számos alkalommal bírálta Angela Merkel CDU-s kancellárt és a szövetségi kormányban részt vevő másik két pártot, amiért szerinte túl engedékeny menekültpolitikát folytatnak.