Maradandó sérülést okozott az oroszlánmaszkos egri fiú

Fotó: iStockphoto / kdshutterman

-

Négy ittas fiú randalírozott Egerben, előbb autókat inzultáltak, aztán kortársaikat. Az ügyészség most vádat emelt velük szemben.


A három húsz év körüli férfi és fiatalkorú társuk 2014. szeptember 8-án éjjel Egerben, egy patakparti sörözőben szórakozott, ahonnan kora hajnalban ittas állapotban távoztak – kezdődik a Heves Megyei Főügyészség közleménye.

Hazafelé tartva elhaladtak egy már zárva tartó pizzéria mellett, mely előtt a vállalkozás ételkiszállító személygépkocsija állt. A vádlottak elhatározták, hogy „buliból” felborítják azt, ezért közös erővel megemelték a járművet a motorháztetőnél fogva. Csak azzal nem számoltak, hogy a kézifék nem volt behúzva, így a kocsi hátramenetben elgurult.

A IV. rendű vádlott annyira mérges lett, hogy ököllel betörte egy közelben parkoló másik autó hátsó szélvédőjét.

Ezt követően a vádlottak összetalálkoztak négy másik fiúval, akik közül az egyik rákiáltott az – egyébként oroszlánmaszkban, testén egy papírdobozzal közlekedő – II. rendű vádlottra, hogy


Gyerünk Overdose, gyerünk!

Ezt meghallva az I. rendű vádlott hátulról felrúgta a tréfálkozó sértettet, aki elesett, majd a társait is bántalmazni kezdték: az egyik megtámadott fiatalnak az orrába könyököltek, egy másiknak kiütöttek egy darabot az elülső fogából, a harmadik, földre került, magatehetetlen sértettet pedig két vádlott is olyan súlyosan bántalmazta, hogy maradandó fogyatékossággal gyógyuló fogtöréseket, agyrázkódást, valamint kétszeres állkapocscsonttörést szenvedett.

A vádlottak a belvárosban, a hajnali órákban tanúsított kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen – véli az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség, amely a vádlottakat csoportosan elkövetett garázdaság bűntettével, ezenkívül közülük egyeseket – az általuk tanúsított különböző elkövetési magatartásokhoz igazodóan – maradandó fogyatékosságot okozó súlyos testi sértés bűntettével, könnyű testi sértés vétségével, valamint kisebb kárt okozó rongálás vétségével is vádolja.

A vádhatóság indítványozta, hogy a bíróság a fiatalkorú I. rendű vádlottal szemben próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetést, a II. és IV. rendű, felnőttkorú vádlottakkal szemben felfüggesztett börtönbüntetést, míg a III. rendű vádlottal szemben pénzbüntetést szabjon ki. Az ügyészség indítványt tett arra is, hogy a bíróság a próbaidő tartamára rendelje el az I., a II. és a IV. rendű vádlottak pártfogó felügyeletét, melynek keretében tiltsa meg, hogy egymással kapcsolatot tartsanak, ugyanakkor kötelezze őket arra, hogy részt vegyenek a pártfogó felügyelő által szervezett ART konfliktuskezelő tréningen.

Képünk illusztráció, nem a vádlottat ábrázolja.