Már több balesete is volt a kaliforniai önjáró autóknak

Fotó: AFP / KAREN BLEIER / AFP / KAREN BLEIER

-

A 48-ból négynek is az utóbbi nyolc hónapban. Az érintett cégek szerint nem a kocsik hibájából.


Az amerikai hatóságok 2014 szeptembere óta adnak engedélyt az önjáró járművek tesztelésére. Azóta négy kocsinak volt balesete, három a Google-é, egy pedig az alkatrészgyártó Delphijé.


Mindkét cég tagadja, hogy a kocsik lettek volna hibásak. A balesetekről sok mindent nem fogunk megtudni, mert a kaliforniai törvények alapján minden más információ titkos, a BBC azonban megkérdezte a két tulajdonost.

A Google-nél elmondták, a balesetek abból adódtak, hogy más autósok hátulról belementek a kocsijukba.


A biztonság nálunk a legmagasabb prioritású. Amióta elkezdtük a programunkat hat évvel ezelőtt, több millió mérföldet vezettünk önállóan, mind városi utcákon, mind autópályákon, anélkül, hogy egy balesetet is okoztunk volna.

– mondta a Google szóvivője.


A Delphi az ő balesetüket a BBC-nek azzal úgy írta le, a kocsijuk éppen egy kereszteződésben volt, és éppen a sofőrjük vezette.


A rendőrség jelentése szerint a hibás a másik jármű volt, nem a Delphié. Senki sem sérült meg a balesetben.

– tette hozzá a szóvivőjük.


Az AP-nek egy meg nem nevezett forrás azt mondta, két baleset akkor történt, amikor a sofőr vezette a kocsit, és, hogy mind a négy jármű nagyon lassan haladt az ütközések idején.