Már Schmuck Andor is előkerült a népszavazási kampányban

Fotó: MTI/MTVA / Kovács Attila

-

Az otthonmaradást nem tartja elfogadható véleménynek.


Gyávaság nem voksolni a népszavazáson – mondta a Tisztelet Társaságának ügyvivője. Schmuck Andor szerint aki nem vesz részt a népszavazáson, az nem mer dönteni, és puszta lustaságból mások döntésére hagyatkozik. Az igen, a nem és az érvénytelen szavazatot is el tudja fogadni, mert az mind vélemény, kiállás, de az otthonmaradás nem az – mondta Schmuck.

Szerinte a népszavazás arról szól, hogy Magyarország saját maga dönthessen arról, kiket fogad be. Ha a megfelelő magyar szerv dönt arról, hogy kik és hányan jöhetnek ide, akkor rendezett körülmények között, a megválasztott képviselők akarata szerint ők jöhetnek – mondta. „De az nem megengedhető, hogy ne tudjuk, ki jön ide.”