Már nem akar kötelező menekültkvótát az EU

Fotó: Lőrincz Gyöngy

-

Mire Magyarország is elfogadná a kvótarendszert, az EU letett arról – legalábbis már nem akarja, hogy kötelező legyen.


A Reuters hírügynökségnek egy név nélkül nyilatkozó forrás mondta azt, hogy „már nem opció”, hogy kötelezően osszanak szét 120 000, Görögországba, Olaszországba és Magyarországra érkezett menekültet az uniós tagországok között.

Az Európai Bizottság egyes keleti tagállamok, köztük Magyarország ellenkezése miatt állhat el a tervtől, és a kvótarendszer önkéntes lenne.

Orbán Viktor közben több külföldi lapnak adott közös interjújában azt mondta, hogy az Európai Bizottság bármikor bevezethet egy kötelező érvényű kvótarendszert, amelyet ellenzői megtámadhatnak ugyan a bíróságon, de szinte biztosan veszítenek. Így egy ilyen döntést Magyarország kénytelen lenne elfogadni, mondta.

A Reuters jelentése idézte Dimitrisz Avramopuloszt, a migrációs ügyekben illetékes görög EU-biztost is, aki szerdán az Európai Parlamentben azt mondta: a bizottság célja az európai egység biztosítása a kérdésben.

„Ha Magyarország nem akar részese lenni (az áthelyezési programnak), akkor más országokból is át tudunk helyezni menedékkérőket. Egyáltalán nincs hiány jelenleg Európában a menekültekből” – idézte a Reuters egy bizottsági forrását.

A kötelező kvótarendszert Magyarország mellett Szlovákia, Csehország, Románia és Lengyelország is ellenezte, más tagországok pedig nem támogatták, hogy kötelező legyen. Vannak tagállamok, amelyek kevesebb menekültet vállalnának, mint amennyi a rájuk jutó kvóta lenne. A menekülteket, pontosabban először a menekültkérelmek elbírálását a lakosság, a bruttó nemzeti jövedelem, vagyis a GDP, illetve egy adott országban korábban menekültkérelmek számától függően osztanák szét az uniós országok között, és csak a szíriai és az eritreai állampolgárokra vonatkozna.


Az Európai Bizottság kvótajavaslata és a tagállamok igényei

(Forrás: Eurostat, ENSZ Menekültügyi Főbiztosság, Frontex, Európai Bizottság)